Nyugodt napja lehet a BÉT-nek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,78 pontos csökkenéssel, 18 861,56 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,09 százalékkal gyengült.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,78 pontos csökkenéssel, 18 861,56 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,09 százalékkal gyengült.
Erősödést jeleztek a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a hétfői kereskedés vége előtt két órával. A kezdeti veszteség után a befektetők vásárlásba fogtak, és az S&P 500 index 2007 október közepe óta legmagasabb napon belüli csúcsra emelkedett hétfőn. A DJIA mutatója az elmúlt négy napot történelmi csúcson zárta.
Vegyesen teljesítettek hétfőn a nyugat-európai értéktőzsdék, és veszteséggel zárt a legtöbb. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,03 százalékos napi visszalépéssel 1194,83 ponton zárt, 5,37 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt hetet, 2,27 százalékos előretöréssel, 2008. szeptember óta nem látott szinten végezte. Tavaly 13,24 százalékkal javult.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,39 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 18 879,34 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult a pénteki záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 54,91 pontos nyitás után tovább csökkent hétfőn kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 789,49 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 325,24 pontos, 1,70 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 270,33 ponttal alacsonyabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,91 pontos csökkenéssel, 19 059,82 ponton nyitott hétfőn. Az index 0,29 százalékkal gyengült pénteki záróértékéhez képest.
Három új papírral bővül áprilisban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX; az egy hónapja életbe lépett módosítással a tőzsde könnyített az indexbe kerülés feltételein.
Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a forgalom nőtt az előző héthez viszonyítva.
Már második napja erősödtek pénteken a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,79 százalékos napi erősödéssel 2008 szeptembere óta nem látott szinten, 1194,52 ponton zárt, 2,21 százalékkal magasabban, mint múlt pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,17 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 19 114,73 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,45 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napihoz képest.
Erőteljes emelkedéssel nyugtázták pénteken nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek a vártnál jobb februári foglalkoztatási adatokat. New Yorkban a kereskedés elején a DJIA 30 index 0,59 százalék, az S&P 500 index 0,49 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,44 százalék emelkedést mutatott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 117,25 pontos nyitás után enyhén csökkent pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 146,47 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 72,91 pontos, 0,38 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál viszont 44,34 ponttal alacsonyabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 117,25 pontos nyitás után negatív irányt vett péntek délelőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,25 pontos emelkedéssel, 19 190,81 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,61 százalékkal erősödött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,74 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 19 073,56 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 39,63 pontos nyitás után erősödött, majd csökkent, ezután pedig 18 980 és 19 120 pont között mozgott csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 062,08 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 138,26 pontos, 0,73 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 98,63 ponttal magasabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,63 pontos emelkedéssel, 18 963,45 ponton nyitott csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,66 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 18 923,82 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével emelkedtek, a Magyar Telekom stagnált az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 200,96 pontos nyitás után tovább emelkedett szerdán kora délutánig.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 200,96 pontos nyitás után tovább emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 19 133,55 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 297,39 pontos, 1,58 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 96,43 ponttal magasabb.