Van, aki már szabadul a Facebook-részvényektől
Már meg is szabadult attól a Facebook-pakettől az Interpublic Group (IPG), amit még a cégbe 2006-ban invesztált 5 millió dollárjáért kapott..
Már meg is szabadult attól a Facebook-pakettől az Interpublic Group (IPG), amit még a cégbe 2006-ban invesztált 5 millió dollárjáért kapott..
Megoszlik az elemzők véleménye a BUX hétfői alakulásáról: a Buda-Cash szakértője szerint kedvező lesz a hangulat a BÉT-en, míg az MKB részvénystratégája negatív korrekciót vár azután, hogy a Standard & Poor's (S&P) pénteken leminősítette Magyarországot.
Zárásra növelték mérsékelt kezdeti nyereségeiket a főbb európai tőzsdeindexek pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,77 pontos, 0,69 százalékos emelkedéssel, 17 869,58 ponton zárt pénteken.
Az ünnepi bevásárló szezon kezdetével a kiskereskedelmi vállalatokra terelődött befektetői figyelemnek köszönhetően emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapír piacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 45,37 pontos nyitás után negatívba váltott pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 710,87 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 36,94 pontos, 0,21 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 82,31 ponttal alacsonyabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 45,37 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 740,61 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 7,20 pontos, 0,04 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 52,57 ponttal alacsonyabb.
Pluszban nyitottak pénteken a vezető európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 index 0,07 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,19 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,12 százalékos növekedéssel kezdte a hét utolsó kereskedési napját.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,37 pontos emelkedéssel, 17 793,18 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.
Erős nyitás után a javuló nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően tovább fokozták nyereségeiket zárásra a főbb európai tőzsdeindexek. Csütörtökön sorban a negyedik napot zárták nyereséggel az európai tőzsdék.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 277,59 pontos, 1,54 százalékos csökkenéssel, 17 747,81 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az amerikai részvénypiacok zárva tartanak csütörtökön a hálaadás ünnepe miatt. Pénteken a szokásos időben, közép-európai idő szerint 15 óra 30-kor kezdődik a kereskedés, de korábban, 19 órakor már véget is ér.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 51,69 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 946,26 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 79,14 pontos, 0,44 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 130,83 ponttal alacsonyabb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 51,69 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,69 pontos emelkedéssel, 18 077,09 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,29 százalékkal erősödött.
Pluszban álltak a New York-i értéktőzsdék vezető indexei a szerdai kereskedés vége előtt mintegy két órával. A befektetői hangulatot az javította, hogy szerda este létrejött a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin mozgalom között.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,46 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 18.025,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,14 pontos nyitás után tovább csökkent szerdán kora délutánig.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdeindexeket a görög adósságfinanszírozás ügyében elakadt tárgyalások miatt estek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,14 pontos csökkenéssel, 18 055,72 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,01 százalékos gyengülés.