#tőzsdék

Erősödés a nyugat-európai tőzsdéken
 

Erősödés a nyugat-európai tőzsdéken

Továbbra is emelkedésben voltak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók a kereskedés első órája után. A pozitív hangulatot elsősorban az idézte elő, hogy a befektetők kedvezően ítélik meg a múlt heti görög megszorító csomagot. Főként a bankrészvények árfolyama emelkedett hétfőn kora délelőtt.

MTI MTI


Tőzsdék: és erős nyitás Európában
 

Tőzsdék: és erős nyitás Európában

Erősödő indexeket várnak a szakértők az európai tőzsdék nyitásakor, köszönhetően a javuló gazdasági kilátásoknak és a görög költségvetési hiány miatt az eurózónával szemben kialakult bizalmatlanság csillapodásának.

MTI MTI



Növekvő nyereségek a nyugat-európai tőzsdéken
 

Növekvő nyereségek a nyugat-európai tőzsdéken

További erősödést jeleztek a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek a kereskedés beindítása után egy órával. Elsősorban a banki részvények árfolyama emelkedett, a befektetők várják az Európai Unió állam- és kormányfői értekezletének döntését arról, hogyan támogathatná az EU a pénzügyi gondokkal küzdő Görögországot.

MTI MTI



Csökkenéssel indítottak a nyugat-európai tőzsdék
 

Csökkenéssel indítottak a nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, miután komoly veszteséggel zártak az ázsiai és csütörtökön a tengerentúli börzék. Mintegy húsz perccel később a tőzsdemutatók vesztesége mérséklődött a nyitáshoz képest.

hvg.hu hvg.hu


Egy kis csalódás nem számított, emelkedés a nyugat-európai tőzsdéken
 

Egy kis csalódás nem számított, emelkedés a nyugat-európai tőzsdéken

Erősödéssel indult a kereskedés a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken hétfőn. A befektetők túltették magukat a csalódáson, amelyet a JP Morgan Chase, a második számú amerikai bankcsoport pénteki negyedéves beszámolója keltett. Így a hétfői kereskedés kezdetén főként a pénzügyi szektor papírjai erősödtek.

hvg.hu hvg.hu