Videó: A Kerepesi úton gyulladt ki egy Mercedes
Senki nem sérült meg.
Egyelőre nem tudni, pontosan mi gyulladt meg a hajó fedélzetén, amikor a Duna alsó-ausztriai szakaszán haladt. Többen füstmérgezést kaptak, de a beszámolók szerint mindenkit sikerült kimenekíteni.
Az életmentés után még két gázpalackot is kihozott a kigyulladt házból.
Tűz volt kedd este Budapesten, a XVIII. kerületi Regény utcában, egy bolhapiacon - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Íme a bizonyíték, hogy egyetlen apró, de felettébb felelőtlen mozdulat adott esetben hatalmas károkat tud okozni.
A Tiszafüredi garázsban a tűz mellett volt még egy probléma. Egy palack.
A városban egész éjjel pánik uralkodott, de sikerült megállítani a tüzet.
A füsttől alig lehet megmaradni a környéken.
A tűzből két gyerek még ki tudott menekülni, a gyújtogató maga a ház tulajdonosa volt, a rendőrök elkapták.
Kedd óta megállás nélkül oltják az olaszországi erdőtüzeket. Volt olyan üdülőfalu, ahol mindenüket hátrahagyva kellett menekülniük a vendégeknek. Belgium és Franciaország is segít az olasz tűzoltóknak.
Kilenc embert menekítettek ki a tűzoltók az égő épületből.
Több mint 70 tűzoltó 10 kocsival próbált úrrá lenni a lángokon.
A siófoki Vak Bottyán utca egyik áruházában tűz ütött ki a büfében, mindenkit kitereltek.
A sztráda Fejér megye szakaszán gyulladt ki egy kamion 13 óra előtt nem sokkal. A rendőrség szerint nemcsak a Győr, a Budapest felé tartó oldalon is torlódás van.
Az utasok időben leszálltak a vonatról, senki nem sérült meg.
A baleset után készített fotók láttán azt mondhatjuk, hogy a sportautó utasainak hatalmas szerencséjük volt.
A lángok egy autószerelő műhelyben csaptak fel, és továbbterjedtek. Negyed ötre sikerült körülhatárolni a tüzet.