Menetrend szerinti busz gyulladt ki Zalában
Galambokon történt az eset, nem sérült meg senki.
A tűz még pénteken ütött ki Bochum kórházában, most kiderült, egy beteg okozta az egészet, öngyilkos akart lenni.
Egy füstölő melléképületben vesztette életét a 40 éves férfi.
Tűz ütött ki péntek hajnalban a nyugat-németországi Bochum egyik kórházában, legalább ketten meghaltak, tizenöten megsérültek.
Holttestet találtak egy kigyulladt vályogház oltása közben a tűzoltók a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Lónyán kedd késő este - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság.
Tűzhelyen felejtett olaj gyulladt meg egy ház konyhájában Sátoraljaújhelyen.
A bútorgyártó üzemben rengeteg éghető anyagot, fákat, matracokat tároltak.
Szombat délután már a harmadik autó gyulladt ki a fővárosban.
Több mint száz munkást menekítettek ki a főként művirágokat tároló moszkvai épületből. Mentés közben nyolc tűzoltó vesztette életét.
Mentés közben beszaladt a tűzoltók alatt a raktárépület födémszerkezete. A többieknek 14 óra alatt sikerült elfojtaniuk a lángokat.
A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a berhidai ipari parkban működő épülethez, de relatíve kis kárral sikerült megúszni az incidenst. Bár az épületben veszélyes anyagot is tároltak, azt nem érintette a tűz.
Villám csapott a székelyföldi Atyha római katolikus temploma, az épület hétfőre virradóra leégett – írja az Élő Székelyföld portál.
Nyolcszáz embernek kellett elhagynia egy VIII. kerületi irodaházat, miután az épület harmadik emeletén kigyulladt egy konyhai berendezés.
Tűzvész pusztított kedden Brazíliában Sao Paulo egy nyomortelepén, ahol zömmel fából épültek a kalyibák.
Egy étterem kéményében az égéstermék kezdett izzani.
Előző nap az Inter tévétársaság hírműsorait gyártó vállalat épületét gyújtották fel ismeretlenek, majd a csatorna sugárzásának ellenzői demonstráltak a tévé székháza előtt, ahol az utcán gumiabroncsokat égettek. Vasárnap este aztán fel is gyújtották az épületet.
Az égő épület legfelső emeletéről az átláthatatlan füstön keresztül mentett ki három lakót a tatai járőr.