Életveszélyes az Andrássy úton kigyulladt ház
Életveszélyessé nyilvánították az Andrássy úti tűzben megrongálódott házat, ezért a lakók nem mehetnek vissza oda – olvasható a katasztrófavédelem közleményében.
Életveszélyessé nyilvánították az Andrássy úti tűzben megrongálódott házat, ezért a lakók nem mehetnek vissza oda – olvasható a katasztrófavédelem közleményében.
A terézvárosi önkormányzat egy iskolában és egy kulturális intézményben helyezi el azokat az Andrássy úti tűzben érintett lakókat, akik nem tudnak hova menni - közölte Hassay Zsófia, a VI. kerület polgármestere a tűz helyszínén.
Az M1-esen a 26 bolgár utasnak és a két sofőrnek nem esett baja. A Tatabányán rekedt utasokért Bulgáriából küldenek mentesítőbuszt. Az M0-áson, Törökbálint közelében egy munkásokat szállító busz égett ki, mind a 30 utas épségben leszállt a buszról.
A XVIII. kerületi Építő utcában gyulladt ki egy lakás, a tulajdonos füstmérgezést kapott. A tűzoltók kiürítették az érintett lakás feletti szintet és eloltották a tüzet.
Tavaly 55 ezer lakásban keletkezett tűz, ami azért elég soknak tűnik. A biztosítók szövetsége szerint átlagosan 800 ezer forint kár keletkezik egy lakástűzben. Idén már 45 ember vesztette életét ilyen tűzesetekben. A villámcsapás az elektromos készülékekben is kárt tesz, érdemes odafigyelni.
Lában álló gabona kapott lángra Törökszentmiklóson a Kuczori dűlőben vasárnap, a tűz körülbelül öt hektárnyi területet érint.
Lakástűzben halt meg egy idős férfi szerda délelőtt a Szabolcs megyei Nyírgyulajban – közölték a katasztrófavédelemtől.
A budapesti 30 kilométeres kivágatú radarképeken is jól látszott a belvárosban kedden keletkezett tűz – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Őrizetbe vettek két embert a budapesti Andrássy úti tűzzel összefüggésben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden délután.
Kigyulladt egy épület kedd délután az Andrássy úton, a felszálló hatalmas füstöt még Budán is látni lehetett. A Kodály köröndnél lévő ház tetején tetőfedők dolgoztak, a hvg.hu úgy értesült, valami azonban szikrát kaphatott. Három ember sérült meg, könnyebben. Két munkást őrizetbe vett a rendőrség, ők idézhették elő a tüzet. A lakókat kiköltöztették, a tüzet csak késő estére sikerült eloltani.
Tűzoltók dolgoztak pénteken egy 80 négyzetméteres lakóházban keletkezett tűz oltásán a III. kerületi Gyöngyvirág utcában. A családi ház felső szintje égett, amit feltehetőleg az okozott, hogy a főváros felett átvonuló viharban villám csapott az épületbe. A lakó még a tűzoltók érkezése előtt kimenekült az épületből, senki sem sérült meg.
Egyelőre nem szállhatnak fel az amerikai hadsereg F-35 típusú vadászrepülőgépei, mert még nem sikerült kideríteni, miért gyulladt ki múlt héten az egyik gép. További vizsgálatokra van szükség – jelentette be csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki a XIV. kerületi Vezér úton egy 15 négyzetméteres épületben. Információink szerint az MDF volt zuglói irodájáról van szó.
Kiürítettek több lakónegyedet és a Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumot, amelynek területe szintén veszélybe került Jeruzsálemben, ahol valószínűleg gyújtogatás miatt tört ki tűz.
Az erős szél miatt újabb és újabb gócokban, illetve a közeli erdő szélén is égett az aljnövényzet, a lángok összesen ötven hektáron pusztítottak, de lakott ingatlan és emberélet nem volt veszélyben.
Négy munkagéppel szántják körbe a tűzoltók az égő füvet Nagyszénás és Csabacsűd térségében, így védik a közeli, lábon álló gabonát.
Bútorok és más holmik gyulladtak meg egy abonyi lakásban, egy férfi füstmérgezést kapott.
Leégett vasárnap egy nyolcvan négyzetméteres hétvégi ház és a hozzá tartozó melléképület Budapesten, a XI. kerületi Fülőke utcában – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Az Attila úton lezártak egy sávot, mert kigyulladt egy kisteherautó.
Leégett az általános iskola melléképülete a Békés megyei Nagykamaráson hétfőn. A főépület tetejére is átterjedt a tűz.