Rendbe hozzák Pest megye legrosszabb útját
Az Abony és Újszász közötti mellékút megyehatárig tartó részének rekonstrukciójával Pest megye legrosszabb útszakasza újul meg. A beruházás több mint 1,2 milliárd forintba kerül – közölték a közútkezelőtől.
Az Abony és Újszász közötti mellékút megyehatárig tartó részének rekonstrukciójával Pest megye legrosszabb útszakasza újul meg. A beruházás több mint 1,2 milliárd forintba kerül – közölték a közútkezelőtől.
MTI
Anyja a karjába szorította, úgy állt a vonat elé, a hatéves Zoé mégis túlélte a gázolást, bár nagyon súlyos sérülésekkel – írta a szerdai Blikk. Az öngyilkos anyának egy másik gyereke is van.
hvg.hu
Elgázolt egy nőt és kislányát egy Szolnok felé tartó vonat Újszász határában. A nő a helyszínen meghalt, a kislányt mentőhelikopterrel szállították kórházba – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
HavariaPress
hvg.hu
Műszaki hiba miatt nagyjából félórás késesekre kell készülni a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon utazóknak – közölte a Mávinform péntek reggel.
MTI
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy újszászi férfit, aki a településen több alkalommal is injekcióval kábított el, majd rabolt ki egy helybeli lakost - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
Két kerékpárost ütött el egy autó reggel Újszász belterületén – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
Belobbant egy sérült gázcsonk Újszászon, a tüzet már eloltották, jelenleg az érintett vezetékszakaszt zárják ki az ellátórendszerből; a környékbeli lakosság nincs veszélyben - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, S. Tóth Anikó szerdán.
MTI
A Tizsa-Zagyva torkolatánál találták meg annak a férfinek a holttestét csütörtök este, aki egy újszászi otthon lakója volt.
HavariaPress
A MÁV megkezdte a Rákoshegy-Újszász vonalon található állomások, megállók teljes felújítását.
MTI
Az újszászi Munkás utca lakói szerint rengeteg feléjük az elhagyott, romos, düledező, kifosztott egykori ház, gazzal benőtt porta. A lakók féltik a gyermekeiket és élhetetlennek tartják a környéket - írja a szoljon.hu.
szoljon.hu
A következő napokban méhek fokozott jelenlétére lehet számítani Újszásznál, ahol egy méheket szállító utánfutó felborult.
HavariaPress
A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vasútvonalon átlagosan 15-20 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok, mert Rákos és Rákoshegy állomás között az egyik vágány felső vezetéke leszakadt - közölte a Mávinform csütörtök délután az MTI-vel.
MTI
Várhatóan csak az esti órákra áll helyre a menetrend szerinti közlekedés a Szolnok-Újszász vasútvonalon, ahol előbb zárlat, majd felsővezeték-szakadás okozott jelentős késéseket - közölte a Mávinform vasárnap délután.
MTI
Elromlott a vasúti biztosítóberendezés Újszász és Szolnok között szerda délelőtt, emiatt fél órát késnek a vonatok a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
MTI
Leszakadt a felső vezeték a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon csütörtök reggel, ezért a szerelvények fél órás késéssel közlekednek.
MTI
Kigyulladt egy lakóépület, majd nem sokkal később egy presszó kedd este Újszászon; a tüzet az elsődleges vizsgálatok alapján szándékos gyújtogatás okozta - közölte a szolnoki tűzoltóság sajtóügyeletese.
hvg.hu