Robbanások hallatszanak Szlovjanszkban
A Donyeck megyei Szlovjanszkban hétfő reggel számos robbanást lehetett hallani, a szakadárok közlése szerint a 110 ezer lakosú város déli bejáratánál fekvő Andrijivka faluban ismét kiújultak a harcok.
A Donyeck megyei Szlovjanszkban hétfő reggel számos robbanást lehetett hallani, a szakadárok közlése szerint a 110 ezer lakosú város déli bejáratánál fekvő Andrijivka faluban ismét kiújultak a harcok.
MTI
A Kreml azt közölte hétfőn a két ukrán megyében tartott népszavazás után, hogy tisztelettel viszonyul a kelet-ukrajnai lakosok akaratnyilvánításához.
MTI
A helyi választási bizottság vezetője szerint a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében a szavazók 94-98 százaléka támogatta a "luhanszki népköztársaság" függetlenségét.
MTI
A szavazáson részt vevők csaknem 90 százaléka a Donyecki megye függetlenségére szavazott a terület jogállásáról tartott vasárnapi népszavazáson, a másik kelet-ukrajnai szakadár területen, a Luhanszki megyében pedig csak hétfőn hozzák nyilvánosságra az ottani referendum eredményeit – közölték a helyi választási bizottság illetékesei.
MTI
Putyin szerdán jelentette be, hogy visszarendelte csapatait. Az amerikai védelmi miniszter nem így látja.
MTI
A donyecki népszavazás után annak szervezői megkezdik a "civilizált elválást" Kijevtől - közölte Borisz Litvinov, a donyecki népköztársaság társelnöke az orosz Vesztyi rádióban.
MTI
A NATO állandó jelenlétét sürgetik a Baltikumban az Oroszországgal határos térség országai a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap összeállítása szerint.
MTI
Több száz amerikai zsoldos harcol Kelet-Ukrajnában a kijevi kormány oldalán - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap hírszerzési értesülésekre hivatkozva.
MTI
Népszavazást tartanak az oroszbarát szeparatisták vasárnap a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében a régiók Ukrajnától való függetlenné válásáról. A "donyecki népköztársaság" létrehozása a kérdés.
MTI
A tervezettnél korábban, már pénteken és szombaton megkezdték a függetlenségről szóló népszavazást a kelet-ukrajnai Donyeck megye két szavazókörzetében az ottani konfliktus kiéleződése miatt – ezt Roman Ljagin, az egyoldalúan kikiáltott "donyecki népköztársaság" központi választási bizottságának elnöke jelentette be.
MTI
MTI
hvg.hu
A német kancellár, és vendége, a francia államfő nyilatkozatban nevezték törvénytelennek a donyecki népszavazást, és Oroszországnak is üzentek.
MTI
Elengedték a Donyeckben foglyul ejtett vöröskereszteseket az ismeretlen alrablóik, de egyiküket előbb megverték.
MTI
Donyeckben ismeretlen elkövetők túszul ejtették a Nemzetközi Vöröskereszt helyi irodájának embereit. A náluk lévő gyógyszereket is elrabolták.
MTI
Menekül a külföldi tőke Ukrajnából, csökken a fizetőképes kereslet, államcsőd fenyeget. Az elmúlt négy évben megduplázódott ukrán–magyar kereskedelem is csak lejtmenetre számíthat.
HVG
A Harkiv megyei szakadárok nem tartják meg vasárnap a népszavazást a megye státusáról, mert nem tudtak megegyezni a donyecki és luhanszki szakadárokkal abban, milyen kérdést tegyenek fel a választóknak – mondta pénteken a "Délkelet" nevű mozgalom koordinátora a RIA Novosztyi orosz hírportálnak.
MTI
Bírálta az EU pénteken Vlagyimir Putyint amiatt, hogy megjelent a Szevasztopolban tartott győzelem napi parádén a Krím félszigeten.
MTI
Ellentmondó hírek érkeznek Ukrajnából arról, hányan haltak illetve sérültek meg az oroszbarát szakadárok és a biztonsági erők összecsapásában pénteken a Donyeck megyei Mariupolban, a rendőrségnél. Az épület romokban van.
hvg.hu
Európa egy átfogó tervet követve hosszú távon függetleníti magát az orosz gáztól. Vészforgatókönyv is készül arra az esetre, ha Putyin elzárja a gázcsapot.
hvg.hu
A kelet-ukrajnai Mariupolban a szakadárok és a biztonsági erők között kialakult tűzharcban nyolc fegyveres szakadár meghalt, a szomszédos megyében pedig egy ellenőrzőpontnál egy kisgyerekes házaspárt lőttek agyon a szakadárok.
MTI
Az orosz államfő a krími Szevasztopolba érkezett pénteken, ahol részt vesz a győzelem napja alkalmából szervezett katonai díszszemle légi és vízi bemutatóján.
MTI