#Ukrajna

Ukrajnában kitört a polgárháború?

Általános mozgósítást rendeltek el a Kelet-Ukrajnában kikiáltott Donyecki Népköztársaságban, miután az ukrán hadsereg visszafoglalta a szakadároktól a mariupoli középületeket, s megkezdte a Szlovjanszk városban állított úttorlaszok elbontását is. A harcoknak több halálos áldozata van, Vlagyimir Putyin orosz elnök súlyos bűncselekménynek nevezte a hadsereg bevetését.



Putyin komolyan megfenyegette az ukránokat

Következményei lesznek az "ukrán nép elleni akciónak", és azok érinteni fogják az orosz-ukrán állami kapcsolatokat – mondta az orosz elnök. Az ukrán belügyminisztérium nem sokkal korábban közölte: öt "terroristát" lelőttek a Donyeck megyei Szlovjanszk közelében, miközben útzárakat számoltak fel.


Felkapaszkodnának-e Orbánék egy új Berlin–Moszkva-tengelyre?

Nem zárják ki a magyar diplomácia irányvonalának alakítói, hogy Európában új "tengely" van kialakulóban, amelynek egyik végén az oroszok, a másikon pedig a németek állnak. Van, aki szerint „rémálom” lenne ez a forgatókönyv, a Fideszben viszont állítólag úgy látják, „Putyin nyomulását" úgysem lehet megállítani.



Harcok folynak Donyeck megyében

Artemivszk városában mintegy 100 fegyveres orosz katonákkal az élen megtámadott egy katonai fegyverraktárt éjszaka. Az ukrán katonák visszaverték a támadást. Az ukrán rendőrség eközben visszafoglalta a szakadároktól a Donyeck megye déli részén lévő Mariupol városházáját.



Visszaszereztek egy várost az ukrán erők

Az ukrán belügyminisztérium irányítása alá tartozó különleges erők kiszorították a fegyveres szakadárokat a Donyeck megye északi részén lévő Szvjatohirszk városából - közölte szerdán a tárca.




Atomtemetőt építenek a csernobili övezetben

Az ukrán kormány úgy határozott, hogy 45 hektár földterületet különít el egy atomtemető építésére a csernobili övezetben - közölte szerdai kijevi sajtótájékoztatóján Jurij Nedaskovszkij, az Energoatom ukrán állami vállalat elnöke.





Újraindultak a terrorellenes műveletek Kelet-Ukrajnában

Kedden Szlovjanszk közelében két megkínzott férfi holttestére bukkantak. Az egyikben felismerték Volodimir Ribakot, a szintén Donyeck megyei Horlivka városi tanácsának Haza párti képviselőjét, akit előző nap raboltak el ismeretlenek. Erre fel az ukrán ügyvivő államfő elrendelte a terrorellenes műveletek felújítását.





Kemény közleményt küldött Kijev Putyinéknak

Oroszország nyilvánosan határolódjon el a kelet-ukrajnai szakadároktól, és szólítsa fel őket a fegyverek beszolgáltatására. Kijev szerint Moszkva dezinformációs hullámot indított el az ukrán válság ügyében.


Újabb épületfoglalás Kelet-Ukrajnában

Automata gépkarabélyokkal felfegyverzett, terepszínű ruhát és símaszkot viselő ismeretlenek ismét megszállták hétfőn a városi rendőrkapitányságot a Délkelet-Ukrajnában lévő Donyeck megyei Kramatorszkban.