Kijevben járt a CIA igazgatója
Kijevben járt a hét végén John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, ezt a Fehér Ház is megerősítette.
Kijevben járt a hét végén John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, ezt a Fehér Ház is megerősítette.
MTI
A Pentagon szóvivője szerint egy Szu-24-es vadászbombázó a hét végén tizenkét alkalommal repült át alacsony magasságban az amerikai romboló felett, amely nemzetközi vizeken járőrözött. Az AP hírügynökség forrásai szerint a gép 150 méteres tengerszint feletti magasságban, az amerikai hajótól mintegy 900 méterre körözött másfél órán keresztül. Ezt a hajó parancsnoka provokációnak és a nemzetközi joggal ellentétesnek ítélte, ezért több figyelmeztetést adott le.
MTI
Francois Hollande francia és Barack Obama amerikai elnök "ugyanazokat az aggodalmakat osztja" az Ukrajnában történt erőszakos cselekmények miatt. Elképzelhető, hogy az uniós állam- és kormányfők a jövő héten újabb szankciókról döntenek Oroszországgal szemben, amennyiben a csütörtökre tervezett genfi találkozó után is fokozódik a helyzet.
MTI
A Chatham House orosz és eurázsiai kutatási programjának vezetője, John Lough szerint Putyin magatartásából arra is következtetni lehet, hogy az orosz államfő megítélése szerint az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak nincs kidolgozott koncepciója Ukrajna stabilizálására, és sem az EU, sem Amerika nem érez jelentősebb késztetést az ukrán gazdaság pénzügyi kisegítésére.
MTI
Julija Timosenkót hét év börtönbüntetésre ítélték, amelyből a volt kormányfő 2,5 évet töltött le, most pedig bűncselekmény hiányában lezárták ügyét.
MTI
Hétfő reggel lejárt az ukrán kormány által az oroszbarát tüntetőknek adott ultimátum. Az ügyvivő államfő aláírta a terrorellenes rendeletet, ami egy válaszcsapás kezdete lehet. A rendelet szövegét rögtön titkosították.
MTI
Már 22 név szerepel az EU szankciós listáján, miután négy újabb személyt írtak fel rá. A neveket egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
MTI
A prágai találkozón Magyarországot a köztársasági elnök képviseli. A legfőbb uniós vezetők távolmaradnak a csúcstalálkozótól.
MTI
Megugrott az orosz CDS-felár, emelkedtek az állampapírhozamok, estek a kötvényárfolyamok az orosz-ukrán feszültség nyomán.
MTI
Indul a terrorellenes művelet a hadsereg bevetésével Kelet-Ukrajnában – jelentette be hétfőn az ukrán ügyvivő államfő. Olekszandr Turcsinov azt ígéri, hogy nemsokára stabilizálódik a helyzet a Donyec-medencében.
MTI
MTI
hvg.hu
Hétfőn reggel nyolc óráig kaptak határidőt a kelet-ukrajnai oroszpárti fegyveresek, hogy letegyék a fegyvert. A határidő lejárt, de nem adták meg magukat.
MTI
Nem közeledett az orosz és az ukrán álláspont a Biztonsági Tanács ülésén. Az ukránok terrorista művelettel vádolják Oroszországot, és reggel 8-ig adtak időt az ukrajnai intézményeket elfoglaló fegyvereseknek a fegyverletételre.
MTI
Az orosz kérésnek eleget téve rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az ukrán helyzetről. Az ülés helyi idő szerint vasárnap este nyolckor kezdődik - magyar idő szerint hétfőn hajnali kettőkor.
MTI
Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő hétfő reggelig adott haladékot a kelet-ukrajnai oroszpárti aktivistáknak a fegyvereik letételére.
MTI
Több EU-tagállam is bővítené az orosz szankciólistát, de a külügyminiszterek hétfőn nem hoznak döntést erről, még a kidolgozás alatt álló, többfokozatú gazdasági szankciók harmadik szakaszáról sem – írja a Bruxinfo. Ha Putyin leállítja a gázszállítást Ukrajnát Szlovákián, Magyarországon és Lengyelországon keresztül látnák el gázzal.
hvg.hu
Komoly aggodalmának adott hangot vasárnap déután közzétett közleményében a kelet-ukrajnai fejlemények miatt az Európai Unió külügyi főképviselője, Catherine Ashton.
MTI
További szankciókkal fenyegette meg a NATO főtitkára Oroszországot, azzal vádolta meg, hogy saját maga igyekszik meghatározni és diktálni az ukrajnai eseményeket.
MTI
Mindkét oldalon vannak halottak és sebesültek annak a "terroristaellenes műveletnek" a nyomán, amelyet az ukrán különleges erők a hét végén indítottak Kelet-Ukrajnában - jelentette be vasárnap az ukrán belügyminiszter.
MTI
Csaknem tizenkétmillió forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát találtak egy autó utasterében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Lónyán szombaton - közölte a térségi rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
MTI
A belügyi erők műveletet indítottak vasárnap reggel Ukrajna keleti részén fekvő Szlovjanszkban, ahol tiltakozók foglalták el előző nap a belügyminisztérium és az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi épületét - közölte Arszen Avakov ukrán belügyminiszter a Facebook-profilján.
MTI