Újabb fogolycseréről állapodtak meg az oroszok és az ukránok Isztambulban
Más fontos kérdésekben azonban nem jutottak dűlőre egymással.
Más fontos kérdésekben azonban nem jutottak dűlőre egymással.
Az ukrán elnök mindenképpen tárgyalóasztalhoz ülne Putyinnal.
Fogolycseréről és tűzszünetről tárgyalna Putyin megbízottjaival az ukrán államfő.
A 46 éves amerikai férfi be akarta bizonyítani, hogy egy bevándorló igenis képes beilleszkedni a társadalomba. Aztán az orosz hadsereg közbeszólt.
Az amerikai és az ukrán elnök július eleji telefonbeszélgetését ismerő források szerint Trump a két orosz nagyváros elleni támadással kényszerítené tárgyalóasztalhoz Putyint.
Meaghan Mobbs, Keith Kellogg nyugalmazott tábornok három gyereke közül az egyik, Donald Trump feltétlen híve. Már 2016-ban kampányolt neki, és most azt nyilatkozta a The Timesnak: 95 százalékban egyetért azzal, amit az elnök tesz, de tart attól, hogy a háború ügyében Putyin orosz elnök miatt lejáratja magát.
Az amerikai elnök úgy látja, orosz kollégája nem akarja leállítani a harcokat Ukrajnában.
A döntést készlethiánnyal indokolták, és légvédelmi rendszereket is érint.
Az Ukrajnának szánt amerikai katonai és pénzügyi segítség elmaradása megnehezíti az orosz agresszió elleni védekezést, az egyre gyakoribb ukrán dróntámadások az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Az elnök Németországra Ukrajna cinkosaként tekint az Oroszországgal szembeni ellenségeskedésben.
A támadásban hatvanan megsebesültek, közülük kilenc gyerek.
Az ukránok megerősítették a hadifogolyról készült fotó valódiságát.
Közel három és fél éve tart Oroszország Ukrajna elleni agressziója. A támadó hadsereg jelenleg kisebb területet tart megszállva, mint három évvel ezelőtt, amikor kevés híján Kijev is elesett.
Az SZBU állítja, az ügynökei helyeztek el aknákat a híd pilléreinél.
A tűzszünetben ezúttal sem sikerült megállapodni.
Roman Seremeta szerint ezentúl minden teherautó és azok sofőrjei is potenciális fenyegetést fognak jelenteni az oroszok szemében.
A külügyminiszter több okból is köszönetet mondott Putyin külügyminiszterének.
A felek munkacsoportot alakítottak „a tények megállapítására”.
Zaur Gurcijev a rakétatámadásokat irányította a 2022-es hadműveletben.
Az amerikai elnök szerint mindig is jól kijöttek orosz kollegájával, viszont az, hogy „rakétákat küld városokba és embereket öl” egyáltalán nem tetszik neki.