Hosszú Katinka kemény üzenetben reagált, hogy kirúgták a 15 éves lánynak üzengető úszóedzőt
Pass Ferencet 33 év után menesztette az egyesület, bár ő úgy nyilatkozott, hogy semmi bűnöset nem tett.
Pass Ferencet 33 év után menesztette az egyesület, bár ő úgy nyilatkozott, hogy semmi bűnöset nem tett.
hvg.hu
Mindig is „handyman” típus voltam, szerettem ezermesterkedni, és most élvezem, hogy építünk, létrehozunk valamit - nyilatkozta a sportoló, aki világbajnoki bronzérmet nyert 2017-ben a budapesti vb-n a 4×100 méteres gyorsváltóval.
hvg.hu
Maga is úszott, többszörös magyar bajnok volt, és egyike Széchy Tamás tanítványainak.
hvg.hu
Az olimpiai bajnok olyankor úszik, amikor senki más nincs a medencében, és azt szeretné, ha nyugodtan készülhetne a párizsi olimpiára.
hvg.hu
„Ha továbbra is csak hiteget mindenkit, nyugodtan elfelejtheti a párizsi ötkarikás játékokat” – mondta Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke.
hvg.hu
Az úszó a szülésélményéről azt mondta: a fájdalom leírhatatlan, általa még sosem tapasztalt volt. Úgy érzi, mintha a kislánya érkezésével teljesedett volna ki az élete, és azt is elárulta, hogy sok gyereket, hármat vagy négyet szeretne.
hvg.hu
A világbajnok úszó a cicás képek mellett egy naptárt is kiposztolt, amiben az idei tervei szerepelnek.
hvg.hu
A tréner szerint egyelőre korai messzire tekinteni, mint mondta, „január végén remélhetően okosabbak leszünk”.
hvg.hu
Milák Kristóf korábbi edzője, Selmeci Attila szerint, ha az úszó most tényleg visszatér a medencébe és olyan erőbedobással készül, mint a kihagyás előtt, akkor lehet esélye a párizsi győzelemre.
hvg.hu
Klubjának vezetője, Gergely István nyilatkozott az olimpiai bajnok úszóról.
hvg.hu
Schmidt Ádám január elsején posztolt közös fotót az úszóval, akit hónapok óta nem ért el senki.
hvg.hu
Az úszó jön. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni.
hvg.hu
Az úszónő klubja arra is felhívta a figyelmet a botrány kapcsán, hogy az úszószövetség több milliárd forint állami támogatást kap a versenyzők kiszolgálására.
hvg.hu
Megtörte a hároméves kora óta úszó Ilyés Laura karrierjét a biológiai útlevelében talált eltérések miatt megfogalmazott doppingvád. A sportoló nyolc hónapig nem edzhetett, így kétségessé vált, hogy valaha teljesülhet-e a gyerekkori álma, olimpikon válhat-e belőle. Az ügyében eljáró szakértők beszéltek arról, hogyan sikerült elérniük, hogy felmentsék, hogy lekerüljön róla „a skarlát betű”.
Szeretne ott lenni 2024-ben Párizsban. Ez lenne a hatodik olimpiája.
hvg.hu
Az olimpiai bajnok a budapesti világkupa és a rövidpályás ob után a rövidpályás Eb-t is kihagyja.
hvg.hu
Az olimpiai bronzérmes úszóval szemben tavaly ősszel merült fel a doppingvétség gyanúja.
hvg.hu
A magyar olimpiai és világbajnok úszó ügye korántsem elszigetelt eset a sztárúszók körében: ebben a sportban a kiégés és a mentális problémák még jobban fenyegetnek. A példák viszont azt is mutatják, hogy van visszaút a gödörből.
Selmeci Attila szerint Milák a közelmúltban elvesztette egy közeli hozzátartozóját.
hvg.hu