Rémálomszerű kezdés az Eb-n: Milák még az elődöntőbe se jutott be 50 méter pillangón
Szabó Szebasztián és Kós Hubert is jobb időt úszott nála.
hvg.hu
Milák Kristóf két év után újra nagy világversenyen úszik, de nem lehet boldog az első futama után, ugyanis a belgrádi Európa-bajnokságon nem jutott elődöntőbe 50 méter pillangón, és Szabó Szebasztián, valamint Kós Hubert is megelőzte – írja a Magyar Nemzettudósítása.
A szám korábbi Eb-aranyérmese, Szabó Szebasztián 23,49 másodperces idővel hatodik, az Eb-t felkészülésre használó Kós Hubert 23,51-es idővel hetedik helyen jutott az elődöntőbe, Milák Kristóf 23,63-as ideje a tizenkettedik helyre volt elég, ám mivel a magyar versenyzők között csak a harmadik legjobb időt úszta, így búcsúzott ettől a számtól. Szabó egyébként az országos bajnokságon is megverte Milákot ezen a távon.
400 vegyesen olimpiai szintidőt úszott Holló Balázs, miután a legjobb idővel, 4:12,46-tal jutott döntőbe, és egyben a párizsi olimpia szintidejét (4:12,50) is teljesítette. A kvótája még nem tekinthető teljesen biztosnak, ugyanis Verrasztó Dávid ugyanebben a számban más versenyen próbálja meg teljesíteni a szintidőt a vasárnapi határidőig, míg az Eb-döntőben Holló mellett a 200 vegyesen már kvótás Zombori Gábor is a határon belülre kerülne. Az előfutamok végén az első négy helyen magyarok zártak, de Török Dominik és Sárkány Zalán ennek ellenére nem úszhat döntőt.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.