#uzsorások




Segélyt vett fel a milliomos uzsorás
 

Segélyt vett fel a milliomos uzsorás

Uzsorást fogtak el Arlón, a házkutatáskor a segélyből élő férfinál többek között csaknem egymillió forintot foglaltak le a nyomozók. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

MTI MTI



TEK-esek rohantak le uzsorásokat Piliscsabán
 

TEK-esek rohantak le uzsorásokat Piliscsabán

Nagyobb értékű lopással, uzsorázással, zsarolással gyanúsítják egy napokban elfogott piliscsabai család tagjait. A környékbelieket rettegésben tartó család tagjait a terrorelhárítók fogták el, mert tartani lehetett a kardokkal, más fegyverekkel rendelkező bűnözők ellenállásától.

HavariaPress HavariaPress


Ruttner György:
 

Ruttner György: "Nagy marha voltam"

Hosszú évek óta szorongatják uzsorások Ruttner György ügyvédet, de hiába fizetett már nekik több mint félmilliárd forintot, nem tud megszabadulni tőlük. Ruttner ezért most feljelentést tett a rendőrségen - számolt be a Blikk.

hvg.hu hvg.hu

Uzsorás párt kaptak el Nyírmadán
 

Uzsorás párt kaptak el Nyírmadán

Uzsora-bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vettek őrizetbe a rendőrök hétfőn egy nyírmadai párt - közölte a Szabolcs-Szatmár-bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

MTI MTI

Az adósokat fenyegető uzsorás boltost fogtak Pándon
 

Az adósokat fenyegető uzsorás boltost fogtak Pándon

A normál bolti ár többszörösét, valamint kamatot is felszámolt a hitelbe vásárolt áruért Pándon egy nő és fia; ellenük őrizetbe vételük mellett üzletszerűen elkövetett uzsorabűntett alapos gyanúja miatt indult eljárás - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

MTI MTI

Vádemelés a házat is elorozó uzsorások ellen
 

Vádemelés a házat is elorozó uzsorások ellen

Vádemelést javasol három ózdi férfi ellen a helyi rendőrkapitányság az illetékes ügyészségnek, mindhármukat uzsora- és más bűncselekménnyel gyanúsítják - közölte Dobi István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

MTI MTI

Stornózták a mohácsi uzsorások ítéletét
 

Stornózták a mohácsi uzsorások ítéletét

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet a Pécsi Törvényszék szerdán annak a két férfinak az ügyében, akik korábban letöltendő szabadságvesztést kaptak, mert 2007-ben és 2008-ban uzsorakölcsönök adásával foglalkoztak Mohácson és környékén.

MTI MTI


Élelmiszerrel uzsorázott egy házaspár Kölcsén
 

Élelmiszerrel uzsorázott egy házaspár Kölcsén

Büntetőeljárást indított a rendőrség egy kölcsei uzsorás házaspár ellen; az 59 éves férfit őrizetbe vették, 56 éves felesége szabadlábon védekezhet - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.

MTI MTI



Uzsorás bűnbandát fogtak el Kabán
 

Uzsorás bűnbandát fogtak el Kabán

Őrizetbe vette a rendőrség szerdán azt a három uzsorást, akik évek óta fenyegettek helyi rászorulókat, bűncselekmények elkövetésére kényszerítették őket, és jogtalanul megszerezték lakásaikat.

HavariaPress HavariaPress