Szinte teljesen leszakította egy landoló repülőgép orrát a jégeső Ausztriában – fotók
A pilóták a viharos körülmények ellenére biztonságban le tudták tenni a gépet.
A pilóták a viharos körülmények ellenére biztonságban le tudták tenni a gépet.
hvg.hu
A tűzoltókat háromszáz alkalommal riasztották leszakadt ágak, vízzel telt pincék miatt.
hvg.hu
Vasárnap csak a nyugati határnál lehet vihar, hétfőn aztán az egész országban bárhol.
hvg.hu
Főként az ország észak-keleti és középső részében okozott károkat a péntek délután indult viharos időjárás. Kidőlt fák, letört ágak, megrongált tetők miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak.
MTI
Van, ahol jégesővel és erős széllel is lehet számolni.
hvg.hu
A forgószelet Veneto régióban, Padova és Vicenza megyék között videózták le.
hvg.hu
Hiába kértek legalább a gyerekeknek inni, nem kaptak, a személyzet pedig birkaként bánt velük az utasok elmondása szerint.
hvg.hu
Egy nap alatt több eső esett, mint az éves átlag.
hvg.hu
Egy darabig a déli és az északi parton is pótlóbuszok szállították az utasokat, a forgalom már újraindult, de késések még lesznek.
hvg.hu
Máshol a vasárnapihoz hasonló, felhős, napos időjárás várható.
hvg.hu
A hatóságok a legnagyobb fokú, piros riasztást adták ki Trondheim környékére és a Lofoten-szigetre is.
MTI
MTI
hvg.hu
Sokkal több kárt okozott a vihar tavaly, mint az elmúlt években bármikor. Különösen júliusban és augusztusban történt sok káreset.
hvg.hu
Az Isha névre keresztelt vihar teljesen felforgatta Nyugat-Európa légi közlekedését.
hvg.hu
Autóra is dőlt fa.
MTI
Amint az állam felé tartó vihar eléri a partokat, 80 kilométer/órás széllökések is várhatók.
hvg.hu
Hatalmas károkat okozott a vihar és az áradások, több tízezer ember maradt áram nélkül.
hvg.hu
Folytatódott a hét elején a viharos időjárás Ausztrália keleti részén, a heves szélnek és esőzéseknek egy halálos áldozata is van, 120 ezren áram nélkül maradtak - közölték a helyi hatóságok kedden.
MTI
Egymást érik a károkról szóló bejelentések.
hvg.hu
Németországban, Dániában és Belgiumban is gondot okoz az erős szél és az egyre növekvő mennyiségű csapadék.
MTI
MTI
hvg.hu