Csökkentette Aung Szan Szú Kji büntetését a katonai junta vezetője
Négy év helyett csak kettőt kell leülnie a Nobel-díjas korábbi államfőnek.
Négy év helyett csak kettőt kell leülnie a Nobel-díjas korábbi államfőnek.
MTI
Szétforgácsolt politikai mezőnyben próbál előre törni a szélsőjobboldali francia politikus, akinek legnagyobb ellenfele Marine Le Pen, bár zéró migrációt hirdető politikájával a párizsi elnöki palotát vette célba.
Lengyel Miklós
A brit miniszterelnöknek szembe kell néznie egy korrupciós botrány utóhullámaival, a bíróságok állította korlátokkal, az Omikronnal, az illegális bevándorlással és nem utolsósorban a Brexit egyre nyilvánvalóbb, kellemetlen következményeivel. És még csak december elején járunk.
Megoldatlanok a menedékjogi kérdések, a genfi egyezményt nem akkora tömegekre méretezték, amelyekben összekeverednek a veszélyek elől futó és a jobb élet felé igyekvő emberek. Ezt a két motívumot jogi eljárásban szétválasztani nemigen lehet. Vélemény.
A volt szenátort 98 éves korában érte a halál.
MTI
A volt vezető korábbi szövetségesét is börtönbüntetésre ítélte a junta.
hvg.hu
A Müncheni Biztonsági Konferencia igazgatója, Wolfgang Ischinger szerint az új német kormánynak és a transzatlanti szövetségnek is erőt kell mutatnia Putyinnal szemben.
unknown
Üstökösként robbant be Ausztria politikai életébe Sebastian Kurz, s mostanra kiderült nem lett belőle állócsillag, sőt. A minden tisztségéről lemondott egykori kancellár teljesen átformálta pártját, az Osztrák Néppártot (ÖVP) s a jelek szerint a pályáját dicstelenül befejező politikus magával rántja pártját is. Az új kancellár az eddigi belügyminiszter, Karl Nehammer lett.
Az egyházfő Leszbosz szigetén találkozott menekültek csoportjával, amely után beszédében kritizálta azokat, akik falakat építenek, hogy távol tartsák a kitaszított embereket.
MTI
MTI
hvg.hu
Félautomata fegyverekkel feszítenek a családi fotón, alig néhány nappal egy amerikai iskolai vérengzés után.
hvg.hu
A brit lap elemzése kiemeli, hogy a szabad világ rosszul teszi, ha alábecsüli a kínai kihívást, és el kell döntenie, hogy miként viszonyuljon egy ellentmondást nem tűrő rezsimhez.
hvg360
A Teheránnal kötött atomalku feltámasztására nem sok esély maradt. Irán közelebb került az atombombához, Izrael katonai csapással fenyeget.
A Spacecom 51 százalékának megvásárlásáról a 4iG-vel írt alá szándéknyilatkozatot a cég.
hvg.hu
Néhány hónap múlva akár meg is indulhat a katonai offenzíva.
hvg.hu
A fehérorosz határőrség azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy egy ukrán katonai helikopter megsértette a határát - állítja egy orosz hírügynökség.
MTI
Az Airbus 26 polgári célú helikoptert szállít, a Veolia pedig jelentős szerződést kötött a rijádi szennyvízkezelő vállalattal.
MTI
Ferenc pápa villámgyorsan elfogadta Michel Aupetit érsek lemondását. Párizs érseke tagadja, hogy állandó barátnője lenne, de "a gyanakvásnak ebben a légkörében" nem tud tovább szolgálni.
Lengyel Miklós
A katolikus egyházfő a demokrácia vívmányait dicsérte Görögországban. Athénban legutóbb húsz éve járt katolikus egyházfő.
MTI
Az Európai Bizottság „szerződésszegéseivel” akar szembeszállni a varsói jobboldali párttalálkozó, de egyelőre valószínűleg ennyi.