#vádemelés









Vádat emeltek Gyurcsány volt minisztere ellen
 

Vádat emeltek Gyurcsány volt minisztere ellen

Vádat emelt az ügyészség Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke, a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere ellen magánokirat-hamisítás vétsége miatt, miután az ügyben lefolytatott nyomozás megerősítette a feljelentésben foglaltakat.

MTI MTI

Napokon belül vádat emelnek Toroczkai ellen
 

Napokon belül vádat emelnek Toroczkai ellen

Megtörtént az iratismertetés, így várhatóan napokon belül vádemelési javaslattal lezárja a Budapesti Rendőr-főkapitányság a kényszerítés gyanújával indított nyomozást Toroczkai László ügyében - írta a Népszabadság csütörtöki számában.

MTI MTI
  • MTI MTI
  • Népszabadság Népszabadság


Hat ember vádoltak meg a brit sajtóbotrány ügyében
 

Hat ember vádoltak meg a brit sajtóbotrány ügyében

Vádat emeltek Rebekah Brooks, a News International volt vezérigazgatója és öt további személy, köztük Brooks férje ellen a News of the World című, azóta megszüntetett brit vasárnapi bulvárlap körül kirobbant telefonlehallgatási botrány ügyében.

MTI MTI


Vádat emeltek Szima Judit ellen
 

Vádat emeltek Szima Judit ellen

Vádat emelt a Kaposvári Nyomozó Ügyészség Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára ellen - tájékoztatott Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség vezetője szerdán.

MTI MTI

Vádat emeltek Gyurcsány volt minisztere ellen
 

Vádat emeltek Gyurcsány volt minisztere ellen

Vádemelési javaslattal lezárta a Gyenesi István volt önkormányzati miniszter ellen magánokirat-hamisítás miatt folytatott nyomozást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, és az iratokat a Székesfehérvári Városi Ügyészségre továbbította - írta szombati számában a Magyar Nemzet.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI