Indiai nőt kellett kimenteni a Dunából hétfőn
A nő a Lánchídnál esett a folyóba, a Várkert Bazárnál mentették ki.
A nő a Lánchídnál esett a folyóba, a Várkert Bazárnál mentették ki.
A két gyerek hétfő délután sodródott el a gumicsónakkal a Balatonon, az erős szél miatt nem tudtak megfordulni.
A rendőrök húzták ki a partra a bajba jutott társaságot.
Három budapesti lakost kellett a rendőröknek a partra szállítaniuk kedden. Két nő már 500 méterre volt a széplaki parttól, mikor rájöttek, hogy nem tudnak kiúszni.
Több embert is vízirendőrök mentettek ki tegnap délután a viharos Balatonról.
A gárdonyi vízirendőrök vitték partra azt a 16 éves fiút, akit édesanyja nem talált a Velencei-tóban - számoltak be erről a rendőrség honlapján.
Vízi rendőrök mentettek ki a Balatonból egy bajba jutott vitorlást Balatonberénynél, személyi sérülés szerencsére nem történt.
Egy vitorlás 4 emberrel bent rekedt a Balatonban, mert a szélcsendben nem tudtak kihajózni a partra, a motor pedig meghibásodott.
Mentettek a balatonföldvári és a balatonkenesei vízirendőrök - közölte a police.hu-n a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Összesen nyolc embert, hét kenust és egy horgászt kellett kimenteniük a vízirendőröknek szombaton a Velencei-tóból.
Egy vitorlást - fedélzetén négy emberrel - és két fürdőzőt is ki kellett menteni a Balatonból a szombati vihar miatt.