#Zalaszentgrót

Nyolc órán át viaskodtak a tűzzel Zalaszentgróton

Csaknem nyolcórás munkával sikerült eloltania a tűzoltóknak Zalaszentgrót határában a mintegy tíz hektáron égő erdőt és mezőgazdasági területet - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd este.





Hatéves kislányt akartak szemetesbe dobni Zalában

Csoportosan elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást három zalaszentgróti fiatalkorú ellen, akik egy óvodás kislányt próbáltak belerakni egy szemetes konténerbe – közölte a zaol.hu Zala megyei híroldal. A fiúk azt mondták, csak meg akarták ijeszteni a kislányt.




A csigát is csigával eszik az első csigafesztiválon

Az első csigafesztivált rendezik meg szombaton, Zalaszentgróton, a templom téren. A szórakoztató programok - csigafuttatás, csigaevőverseny, művészeti csoportok fellépése, könnyűzenei koncertek - mellett a közönség megismerkedhet a csigával mint gasztronómiai különlegességgel is.



Két új település "születik" az őszi szavazáson

Az októberi önkormányzati választással két új település "születik": a Zala megyei Tekenye és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonudvar községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozatok az önkormányzati választás napján lépnek hatályba.