Újabb lehetséges következményét fedezték fel a zikafertőzésnek
A feltételezés szerint a méhen belüli zikafertőzés súlyos ízületi elváltozásokat is okozhat a kisbabáknál.
A feltételezés szerint a méhen belüli zikafertőzés súlyos ízületi elváltozásokat is okozhat a kisbabáknál.
Június végén elhunyt egy idős, zikalázas beteg az Egyesült Államokban. Hetekkel később derült ki, hogy érthetetlen módon ápolóját is megfertőzte a vírussal.
Jordan Spieth, a világranglista harmadik helyezettje úgy döntött, a zikavírus okozta megbetegedések miatt nem indul az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián. Rajta kívül a két legjobb is távol marad a játékoktól.
A következő hetekben megkezdődnek egy zikavírus elleni kísérleti oltóanyag klinikai próbái azután, hogy az illetékes amerikai hatóság megadta az engedélyt a pennsylvaniai székhelyű Inovio gyógyszeripari cégnek.
Nyilvántartásba vették Szlovéniában az első, zikavírussal fertőzött beteget – jelentette be csütörtökön Franc Strle, a ljubljanai Egyetemi Klinikai Központ munkatársa. Szlovéniában az elmúlt időszakban 35 ember vizsgáltak meg fertőzés gyanújával, és csak egy ember vérében mutattak ki zikavírust. Ő korábban Latin-Amerikában járt.
Kutatók két tanulmányban is a zikavírus és a kóros kisfejűség közti kapcsolatról írtak.
Szlovákiában megjelent a zikavírus okozta első megbetegedés. Az egészségügyi minisztérium szerint egy fertőzött személyről tudnak. A zikavírus jelenlétét annál a nőnél mutatták ki, akinél még múlt hét folyamán merült fel, hogy fertőzött lehet.
Az Egészségügyi Világszervezet pénteken kiadott jelentése szerint a zikavírus terjedése miatt már nem áll fenn a globális egészségügyi vészhelyzet.
Először figyelték meg és dokumentálták kutatók, hogyan károsítja a magzat agyát a zikavírus egy olyan emsemakákó-magzatban, amelynek anyját zikavírussal fertőzték meg. Az emlősállaton végzett kísérlet a fertőzés elleni gyógymódok kutatásában nyújt segítséget.
Jason Day attól fél, hogy megfertőződik, és felesége jövőbeli terhességét is veszélyezteti ezzel. Nem akarja veszélynek kitenni a családját – közölte.
Az Egyesült Államok úszószövetsége törölte a riói olimpiára készülő válogatott Puerto Ricó-i edzőtáborozását. Ehelyett Atlantában tartják a közös tréningeket a versenyzőknek.
Június 1-jétől jelenteni kell az esetleges magyarországi zikavírusos eseteket az illetékes népegészségügyi osztálynak – erről tájékoztatta az országos tiszti főorvos körlevélben a magyar egészségügyi intézményeket.
Már 2013-ban, tehát több mint egy évvel az első bizonyíték megjelenése előtt megérkezett Brazíliába a magzati agykárosodással is összefüggésbe hozott zikavírus.
Szlávik János infektológus szerint a következő hónapokban még sok minden ki fog derülni a zikavírusról, az oltóanyag pedig csak évek múlva kerülhet forgalomba.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyre több a bizonyíték a zikaláz és a kóros kisfejűség ok-okozati összefüggésére, ezért a helyzetre továbbra is nemzetközi szintű egészségügyi vészhelyzetként kell tekinteni.
Egymillió dollárral járul hozzá a zikaláz terjedése elleni küzdelemhez a Google, a vállalat emellett mérnökei és adatkutatói segítségét is felajánlotta, hogy meg lehessen határozni, merre jelenik meg legközelebb a vírus.
A zikavírus fokozott brazíliai előfordulása miatt az amerikai járványügyi hivatal (CDC) nem tanácsolja a terhes nőknek, hogy augusztusban elutazzanak a nyári olimpiai játékok helyszínére, Rio de Janeiróba - olvasható a szervezet helyi idő szerint pénteken közzétett ajánlásában.
Magzati halált, agyszövetpusztulást is okozhat a terhes nők zikavírus-fertőzöttsége – olvasható egy friss tanulmányban. Egy zikafertőzött anya halva született babájának esetét tanulmányozva azt állapították meg, hogy a zikavírus a korábban véltnél is nagyobb károkat okozhat a magzati szövetben.
Egyre terjed a bénulást okozó Guillain-Barré-tünetegyüttes Brazíliában, Kolumbiában, El Salvadorban, Surinamé-ban és Venezuelában – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton.
Egy utazó behurcolta Kínába a zikalázat, ez az első eset az országban – jelentették be kedden az illetékes hatóságok.