Három középiskolás zsarolta társait Veszprémben
Csoportosan elkövetett rablás bűntette, valamint zsarolás és személyi szabadság megsértésének minősített esete miatt emelt vádat három fiatalkorú ellen a Veszprémi Járási Ügyészség.
Csoportosan elkövetett rablás bűntette, valamint zsarolás és személyi szabadság megsértésének minősített esete miatt emelt vádat három fiatalkorú ellen a Veszprémi Járási Ügyészség.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a három férfit, akik vascsővel és farúddal vertek össze egy embert szeptember elején egy Szigetszentmiklóson, majd később 1 millió forintot követeltek tőle.
Életveszélyes fenyegetésekkel zsarolt ki több millió forintot volt üzletfelétől az a gyermelyi férfi, akit csütörtökön délután fogtak el a Komárom-Esztergom megyei rendőrök, egy újabb összeg átvételekor - értesült a HavariaPress.
A 2008-as, Laborc Sándorral történt találkozója után, közvetlenül a 2010-es választások előtt Portik Tamás kezdeményezhette a Kósa Lajos elleni lejárató akciót – adta hírül a köztévé. A videó valóban akkor került ki, a felvétel azonban még 2007-ban készült..
Az FBI 1988 és 1999 között vezetett dossziét Houstonról, amikor az énekesnő sikerei csúcspontján volt. A tavaly elhunyt énekesnőt többen is zaklatták, köztük egy olyan férfi, aki magát "Európa elnökének" tartotta, és azzal dicsekedett, hogy 66 milliárd dollárért megvásárolta Brazíliát.
Zsarolót fogtak el a rendőrök Bujákon. A 34 éves férfi kétmillió forintot követelt egy helybeli nőtől, akinek bántalmazta a fiát is, és elvette a pénzét - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
Az olasz rendőrség elfogta Silvio Berlusconi könyvelőjét túszul ejtő bűnözőket, akik a volt kormányfőtől 35 millió eurót követeltek a túsz szabadon engedéséért - jelentették be hétfőn a hatóságok. Szövevényes és több mint egy hónappal ezelőtt történt bűncselekményről a milánói rendőrség számolt be egy sajtótájékoztatón.
Elfogtak a rendőrök egy fővárosi panzióban két férfit, akik folyamatosan zsaroltak és fegyverrel fenyegettek egy vállalkozót.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 18 éves férfit, aki meztelen képekkel akart zsarolni egy lányt.
Összesen tizenhárom év börtönt kapott a csungkingi szexvideós zsarolási botrány főszereplője, a 23 milliós kínai metropolisz leváltott kerületi párttitkára, akit vesztegetés miatt ítélt el egy helyi bíróság – jelentette Délnyugat-Kínából pénteken az állami média.
A Portik–Laborc találkozó természetesen úgy kínos, ahogy van. De – eddig legalábbis – egy dolgot biztosan nem lehet vele alátámasztani: azt, hogy Laborc ellenzéki politikusokról szóló adatgyűjtésre szervezte volna be Portikot.
Őrizetbe vette a rendőrség az 58 éves budapesti P. Józsefet, akit zsarolással gyanúsítanak - közölte a rendőrség honlapján vasárnap.
Iskolatársuk zsarolásával gyanúsít a rendőrség két szabolcsi diákot, a 16 éves jándi fiúk ellen nyomozás indult - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Zsarolás gyanúja miatt vett őrizetbe a Szarvasi Rendőrkapitányság két férfit és egy nőt. A három gyanúsított több millió forintot zsarolt ki egy férfitől.
Visszakapta a Bahlsen édességgyár a húszkilós aranyozott bronzkekszet. Sütiszörny követeléseinek a német cég eleget tesz.
Nem enged a zsarolásnak, de hajlandó jótékonysági akciót indítani a Bahlsen német édességgyár, amelynek hannoveri székházáról vakmerő tolvajok ellopták a 100 éve ott lógó cégemblémát, egy húszkilós aranyozott bronzkekszet.
Háromszázötven nő számítógépére és e-mailfiókjába hatolt be, hogy meztelen képeket és videókat keressen róluk. Zsarolta őket, hogy még több képet küldjenek.
Egy 15 éves fiú zsarolta és rabolta ki iskolás társait Mezőkövesden. A rendőrség elfogta, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Pénzátvétel közben értek tetten a rendőrök vasárnap egy 29 éves zsarolót a szegedi Ligetben, elfogták feltételezett társát is - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.
Egy kábítószer-fogyasztó nő tett feljelentést egy ercsi házaspár ellen, akik pénzt kölcsönöztek neki, majd a kamatos összeget fenyegetéssel próbálták kierőszakolni belőle.