Labdarúgó NB I: továbbra is nyeretlen az Újpest
Az Újpest hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott az újonc Diósgyőr együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az Újpest hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott az újonc Diósgyőr együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának vasárnapi játéknapján.
A szerb Zoran Szpisljak lett az Újpest FC labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
Az Újpest FC kisebbségi tulajdonosa, Kovács Péter olyan igazgatótanács felállítását javasolja a labdarúgócsapatnál, amely felügyelné az ügyeket a többségi tulajdonos Tolnai Sándor keddi előzetes letartóztatása után - derült ki abból az interjúból, amit Kovács adott a Bors című lapnak.
Életveszélyesen megkéseltek egy 26 éves férfit Budapesten, a IV. kerületben hétfő délután. Támadóját később elfogták.
Nyílt levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnökhöz az Újpesti Torna Egylet, mivel veszélybe került atlétáinak, tornászainak - köztük olimpiai kerettagoknak - a felkészülése.
A korábbi holland szövetségi kapitány, Leo Beenhakker lehet az Újpest FC labdarúgócsapatának sportigazgatója - írja hétfői számában a Nemzeti Sport.
Ki akart rabolni egy bankot egy nő Újpesten; azzal fenyegetőzött, hogy robbanószerkezet van nála, de a rendőrség elfogta - közölte a BRFK szombaton a rendőrség honlapján.
Rajczi Péter az Újpest labdarúgócsapatánál marad, miután hétfőn egy plusz egy évre aláírt a lila-fehérekhez.
A helyi KDNP tüntetése mellett zajlott le az újpesti képviselőtestület csütörtök délutáni tüntetése. Az ügy pikantériája, hogy a kisebbik kormánypárt a fideszes kerületvezetés lépései ellen tiltakozott. Úgy tűnik, a Nemzeti Együttműködés nemcsak az ellenzékkel, de még a szövetséges KDNP-vel is döcögősre sikerül Újpesten.
Vádat emelt a IV-XV. kerületi ügyészség a tavaly januárban kipattant újpesti pornófilmforgatás ügyében egy ember ellen súlyos testi sértés bűntette miatt - tájékoztatta az ügyészség kedden az MTI-t.
Kiesett egy kislány egy újpesti ház kilencedik emeletéről, életéért hiába küzdöttek a kiérkező mentők.
Visszaköltözhettek a lakók abba az újpesti háztömbbe, amelyet azért kellett kiüríteni csütörtök délután, mert az egyik lakásban kézigránátot találtak. A robbanószert abban a kiégett lakásban találták, ahol délelőtt egy férfi felgyújtotta magát, majd kiugrott az ablakon, mert ki akarták lakoltatni.
Megállapodást írt alá csütörtökön Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője és Wintermantel Zsolt (Fidesz-Újpestért Egyesület), Újpest polgármestere a Sziget fesztivál zajterheléséről.
A ferencvárosiak gratuláltak a rivális játékosainak pénteki teljesítményükhöz és ahhoz, hogy a vereséget sportszerűen viselték, ugyanakkor szerintük a hétfői közlemény szerkesztői korántsem voltak ilyen sportszerűek.
Az MLSZ honlapja szerint az fb az FTC-t mint visszaesőt rendezési hiányosságok, valamint a hazai- és a vendégszurkolók rendzavarásai miatt büntette félmillió forintra, s a rendzavarások miatt kell az Újpestnek is fizetnie.
A lila-fehérek hivatalos honlapja hétfő este egy terjedelmes közleményben taglalja, hogy az újpestiek az Albert Stadionban lejátszott összecsapáson milyen sportszerűtlenségekkel, illetve rendezői hiányosságokkal találkoztak.
A Ferencváros hazai környezetben 1-0-ra nyert az Újpest ellen a labdarúgó Monicomp Liga 21. fordulójának pénteki rangadóján. A mérkőzés után kisebb incidens volt a hazai szurkolók és a rendőrök között, utóbbiak könnygázzal fékezték meg a felhevült drukkereket.
Este hat órakor lezárják a Könyves Kálmán körút Gyáli út és Elnök utca közötti szakaszát a Ferencváros-Újpest labdarúgó mérkőzés miatt - közölte a BRFK sajtóügyeletese péntek délután.
Rövid idő alatt elfogták a rendőrök az erőszakos nőt.
Irányítatlanul maradt autójával kerítésnek ütközött.