#államosítás

Index: Megint államosítanának Orbánék, most az egészségügyben
 

Index: Megint államosítanának Orbánék, most az egészségügyben

A kormány nagy átalakításokra készül az egészségügyben – írja az Index az októberi kormányülésről készített jegyzőkönyv alapján, amely a lap birtokába került. Központosítanák a kórházak adósságát, és ezzel együtt átalakítanák a kórházi struktúrát. Állami monopólium lehet a gyógyszer-nagykereskedelem, és ugorhat a tb-je annak, aki nem megy el a kötelező szűrővizsgálatokra. Az Index szerint a tervek még változhatnak.

hvg.hu hvg.hu

Seres: Az ország lelkülete
 

Seres: Az ország lelkülete

Ha ez a rendszer tényleg véget akarna vetni az államfüggésnek, az nem mást jelentene, mint az állam feladatainak radikális újragondolását. Egy teljesen más Magyarország, egy szabad társadalom vízióját, és az ahhoz szükséges gazdaságpolitikát jelentené.

Seres László Seres László

Hoffmann Rózsa: „Nem volt itt semmi ellentmondás”
 

Hoffmann Rózsa: „Nem volt itt semmi ellentmondás”

Ma is sikertörténetnek tartja Hoffmann Rózsa a Klik felállítását, az ennek ellenkezőjét sugalló RTL-interjút szerinte félreérthetően vágták össze. Azt ugyanakkor tényleg nem tartja jónak, hogy egy központból irányítsák az összes tankerületet. Nem támogatná azt sem, hogy a kormányhivatalokhoz kerüljön az iskolafenntartás. Szerinte nem jók az OECD adatai az oktatást érintő drasztikus pénzkivonásokról, és úgy véli, igenis jók az új tankönyvek. Interjú a volt köznevelési államtitkárral.


A mi bankunk?
 

A mi bankunk?

Az eladó és a vevő is veszít a súlyosan deficites MKB Bank államosításán. Az viszont nyerhet, akinek a kormány majd átjátssza, miután kitisztította – részben az adófizetők kárára.


 

"Orbán urat nem lenne szabad követni"

Nehogy bármiben is kövessék Orbán Viktort, mert azzal beláthatatlan károkat okoznának saját maguknak és egész Közép-Európának – tanácsolja a régió országainak Herbert Stepic, a Raiffeisen International volt elnök-vezérigazgatója. Szerinte a Raiffeisen egyelőre nem hagyja el a magyar piacot, de hibernálja magát.

hvg.hu hvg.hu



Állami megabankot építenek Orbánék?
 

Állami megabankot építenek Orbánék?

Még az idén bejelentheti a kormány a Budapest Bank megvásárlását, és a pénzintézet később a tervek szerint egyesül a már korábban államosított MKB-val – írta a Magyar Nemzet. Ezzel az ország második legnagyobb bankja jöhet létre.

hvg.hu hvg.hu


Lezárult az MKB államosítása – nézze meg, kik kerültek az igazgatóságba
 

Lezárult az MKB államosítása – nézze meg, kik kerültek az igazgatóságba

A magyar állam 55 millió eurót fizetett az MKB részvényeinek 99,99 százalékáért, míg a Bayerische Landesbank vállalta, hogy az átadás előtt 270 millió eurós tőkerendezést hajt végre a bankban. Az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba már hétfőn beültettek számos állami embert, például az első Orbán-kormány idején a miniszterelnök tanácsadói közé tartozó Parragh Lászlót. Az MKB elnök-vezérigazgatója viszont maradt ugyanaz.

hvg.hu hvg.hu

Államosítással kampányolt Semjén Csákváron
 

Államosítással kampányolt Semjén Csákváron

A KDNP egyértelműen kiáll amellett, hogy a kormány visszaállamosítson mindent, ami közműszolgáltatással kapcsolatos, mert csak így garantálható az emberek ellátási biztonsága – ezt mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy csütörtöki csákvári fórumon.

MTI MTI




Orbánék folytatják az államosítást
 

Orbánék folytatják az államosítást

Nem sajnál a kormány 152 milliárd forintot négy társaság magánkézben levő részesedésére, így vennék állami tulajdonba őket. Van műsorszolgáltató, gázkereskedő és -szolgáltató, hulladékgazdálkodó cég a célpontok között.

hvg.hu hvg.hu

Így lehet elvenni egy embertől a bankját
 

Így lehet elvenni egy embertől a bankját

Oligarchák kakaskodnak, egyiknek bankja van, másiknak médiabirodalma és politikus. Egyikük gyilkossági kísérlettel gyanúsítja a másikat, aki fenyegető SMS-eket küldözget neki. A politikus áll nyerésre, kicsavarhatja a bankot az ellenfele kezéből. Mindezért egy bankpánikot sem tartottak nagy árnak a bolgár kiskirályok.

hvg.hu hvg.hu


Államosíthatják a nagybankot
 

Államosíthatják a nagybankot

Bulgáriában egyre valószínűbb, hogy államosítják a múlt héten jegybanki felügyelete alá került Corpbankot. A pénzintézet a negyedik legnagyobb bank az országban.

MTI MTI