#árvíz


Ismét árad a Mura
 

Ismét árad a Mura

A vízgyűjtő területen az elmúlt napokban esett nagyobb mennyiségű csapadék miatt újból árad a Mura a magyarországi szakaszon - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerdán az MTI-vel.

MTI MTI

Aszálytól félnek a gabonatermesztők
 

Aszálytól félnek a gabonatermesztők

A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint a termelők most az aszálytól tartanak a belvíz és az árvíz után. Országszerte mintegy 1,2 millió hektáron vetettek kenyérgabonát, és a károk ellenére is jobb lehet az idei termés a tavalyinál.

MTI MTI


Lassan apadnak a folyók, felszárad a belvíz
 

Lassan apadnak a folyók, felszárad a belvíz

Lassan, de folyamatosan apad a vízszint a Hortobágy-Berettyón: Borznál vasárnap reggel 352 centiméter volt a vízállás. Továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség mellett védekeznek a folyón, és folytatják a Nagyiváni tározó ürítését - közölte az MTI-vel Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) védelemvezetője.

unknown unknown


Nincs már készültség a Berettyón
 

Nincs már készültség a Berettyón

A Berettyó torkolati szakszán megszüntette az árvízvédelmi készültséget a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig), a folyón így már sehol nincs védelmi készenlét - közölte Bara Sándor védelemvezető szerdán.

MTI MTI


A hétvégén tetőzik a Tisza Szegednél
 

A hétvégén tetőzik a Tisza Szegednél

Másodfokúra emelik az árvízvédelmi készültséget csütörtök déltől a Tisza szegedi vízmércéhez tartozó szakaszán – tájékoztatta az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATI-VIZIG) az MTI-t.

MTI MTI


Mindenhol apad a Tisza, indul a szúnyogirtás Szolnokon
 

Mindenhol apad a Tisza, indul a szúnyogirtás Szolnokon

A Hortobágy-Berettyó lassú apadása miatt egyedül a folyó Karcagtól Túrkevéig terjedő szakaszán van elsőfokú árvízvédelmi készültség. A Tisza teljes szakaszán apad, a Közép-Tiszán helyenként akár 50 centimétert is eléri a vízszintcsökkenés napi mértéke – közölték a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól szerdán.

MTI MTI

Videó: árvíz volt a Szigony utcában
 

Videó: árvíz volt a Szigony utcában

Tanulságos videó látott napvilágot a hétfői vihar utóhatásairól. A felvételen jól látható, hogy a 20 perces eső után a VIII. kerületi Szigony utca is folyóvá vált.

hvg.hu hvg.hu


Árvíz: napi hat centit apad a Tisza Szegednél
 

Árvíz: napi hat centit apad a Tisza Szegednél

Folytatódik a lassú apadás a Tisza alsó szakaszán: Szegednél napi hat centimétert süllyed a víz szintje, az árvízvédelmi készültség a csongrádi megyeszékhely térségében a legkorábban hétvégén szűnhet meg – közölte az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság hétfőn.

MTI MTI


Kiskörénél napi 8-10 centit apad már a Tisza
 

Kiskörénél napi 8-10 centit apad már a Tisza

Felgyorsult az apadás a Közép-Tiszán, Kisköre térségében naponta 8-10 centimétert is csökken a vízszint. Az alsó szakaszokon, Tiszaug-Csongrád térségében egyelőre stagnáló, tetőző vízállás jellemző - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szerdán.

MTI MTI


Megállt a Tisza áradása Szegednél
 

Megállt a Tisza áradása Szegednél

A másodfokú készültség szintje felett, 763 centiméteres vízállással Szegednél megállt a Tisza áradása, Mindszentnél a harmadfokú készültség szintje - 850 centiméter - alatti vízállással este kezdődhet a tetőzés.

MTI MTI

Tiszafürednél tart a tiszai árhullámcsúcs
 

Tiszafürednél tart a tiszai árhullámcsúcs

A Tisza árhulláma jelenleg Tiszafüred térségében tetőzik, Kisköre alatt még lassú, napi 1-5 centiméteres áradás figyelhető meg, Szolnoknál a mostani 863 centiméteres vízszint még várhatóan néhány centimétert emelkedik - közölte a térségi vízügyi igazgatóság védelemvezető-helyettese.

MTI MTI

A hétvégén tetőzik a Tisza alsó szakasza
 

A hétvégén tetőzik a Tisza alsó szakasza

A hét végére várhatók a tetőzések az Alsó-Tiszán, Szegednél a másodfokú készültség szintje – 750 centiméter - fölött, Mindszentnél a harmadfokú készültség – 850 centiméter – alatt – közölte a regionális vízügyi igazgatóság pénteken.

MTI MTI