Árvíz: lezárták a Kerka-patak hídját Zalában
A magas vízállás miatt lezárták Kerkaszentkirályon a Kerka-patak hídját – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a honlapján.
A magas vízállás miatt lezárták Kerkaszentkirályon a Kerka-patak hídját – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a honlapján.
Visszaköltözhettek lakásukba a Zala megyei Lovásziban kedd délelőtt azok, akiket a Kerka-patak áradása miatt hétfőn kellett kimenekíteni az otthonukból, míg Dötkön napokig szünetel a buszközlekedés, mert a település egyetlen bekötőútja a Zala folyó áradása miatt felázott.
Újra megnyitották a közlekedők számára a 8205-ös jelű utat Fehérvárcsurgó és a 81-es főút között, és Győr-Moson-Sopron megye környékén is normalizálódott a helyzet.
A legtöbb helyen javult az ár- és belvízi helyzet, de ismét sok csapadék várható: a délnyugati megyékben 20-30 milliméter eső is eshet, és szerdán is folytatódik a csapadékos időjárás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden.
A legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Hortobágy-Berettyón kedd reggel a Tiszántúli Vízügy Igazgatóság (Tivizig) - közölte Bara Sándor védelemvezető.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben számolt be az úthelyzetről. Sok utat kellett lezárni az ár- és belvízi helyzet miatt.
Jelentősen apadt a Kerka, csökkenőben van a Mura vízszintje is, a Zala folyó felső szakaszán már szintén megszűnt az árvízveszély, alsó szakaszán azonban kedden érheti el a harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentő vízállást – tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedden az MTI-t.
Az ország jelentős részén egész hétfőn tovább folyt az ár- és belvíz elleni védekezés, van ahol már megkezdődött az apadás, máshol éppen tetőznek a vízfolyások, és van ahol még emelkedik a vízszint. A Zala megyei Lovásziban több lakóházat is körbezárt az áradó Kerka, ezért mintegy negyven embert kellett kitelepíteni - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Vízügyi Igazgatóság hétfői tájékoztatásából.
Az éjszakát rokonoknál vagy az önkormányzat közösségi épületeiben tölthetik a Zala megyei Lovásziban azok, akiket a Kerka áradása miatt kellett hétfő délután kimenekíteni - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Mintegy negyven embert költöztettek ki hétfőn a tűzoltók és a rendőrök Lovásziban a Kerka által elöntött településrészről, az üresen maradt házakra rendőrök vigyáznak.
A többnapos esőzések következtében jelentősen megemelkedett a folyók vízszintje Horvátországban, ahol az áradások okozta vízátfolyások és földcsuszamlások miatt több alsóbbrendű utat és vasúti szakaszt le kellett zárni - adta hírül a helyi média.
Az ország jelentős részén továbbra is folyik az ár- és belvíz elleni védekezés, van ahol már megkezdődött az apadás, máshol éppen tetőznek a vízfolyások, de a Tisza mellékfolyóin például még emelkedik a vízszint - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Vízügyi Igazgatóság hétfő kora délutáni tájékoztatásából.
Megvannak a feltételek a szakszerű védekezéshez - mondta a magyarországi ár-és belvízhelyzettel kapcsolatban Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkára. Tájékoztatása szerint jelenleg az országban a belvízzel elöntött terület nagysága 145 ezer hektárt tesz ki.
Zala megyében négy út járhatatlan és 12 útszakaszon csak sebességkorlátozással lehet közlekedni az áradások okozta vízátfolyások miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn.
Vasárnap estétől hétfő reggelig összesen közel száz riasztást kaptak a katasztrófavédelem hivatásos tűzoltó egységei, ezeknek több mint fele műszaki mentés volt, néhány kivételtől eltekintve valamennyi az ár- és belvízi védekezéshez kapcsolódott - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Az ár- és belvíz helyzet miatt folyamatosan utakat kell lezárni országszerte. A reggeli órákban 21 út volt járhatatlan. Folyamatosan frissülő cikkünk.
Az ár- és belvíz helyzet miatt 21 úton van jelenleg is teljes útzár az országban - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn.
A reggeli órákban várják a Rába tetőzését, Vasban a kisebb vízfolyások, patakok már apadásnak indultak.
Lezárták a 81-es főutat Fehérvárcsurgóval összekötő mellékutat, mert megáradt a Gaja patak - értesült a HavariaPress.
Az ár- és belvízhelyzet miatt több utat lezártak a Dunántúlon, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - értesült a HavariaPress.