Szombat éjszaka is folytatódik a védekezés a Marcalnál
Négyszázan igyekeznek éjszaka is megakadályozni a folyó tovább áradását.
Négyszázan igyekeznek éjszaka is megakadályozni a folyó tovább áradását.
A Túron másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig).
Még több százan védekeznek a Marcal mellett: két gátat építettek, több ezer homokzsákot használtak fel, és éjszaka is dolgoznak.
Két ház lakóit kitelepítették, a járműforgalmat pedig kitiltották a kaposvári Nyugativánfa utcából, miután a heves esőzések miatt megindult egy magaspart.
Több mint ezer hektárral nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Körösök mentén, a földekről folyamatosan szivattyúzzák a vizet a folyókba és a tározókba.
Az ország nyugati részén apadnak a folyók, a Körösökön és a Hortobágy-Berettyón azonban a legmagasabb készültség van érvényben. Az ár- és a belvíz miatt a korábbinál kevesebb beavatkozásra volt szükség. Jelenleg 2777 kilométeren van árvízvédelmi készültség és 192 ezer hektárnyi a belvízzel elöntött terület.
Árpásnál hajnalban, Vágnál reggel csökkent a Rába szintje a másodfokú készültségi határ alá, és tovább süllyed. Mórichidánál épp tetőzik a Marcal, de szintje várhatóan nem éri el az első fokú készültség elrendelésének küszöbét.
Mindenütt rendelkezésre áll az ár- és belvízi védekezéshez szükséges szakértelem, illetve megvannak a munkához elengedhetetlen speciális eszközök - közölte Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője pénteken Szegeden.
Tovább árad a Marcal, a katasztrófavédelmi egységek egy olyan út megvédésén dolgoznak, amely Egyházaskeszőt köti össze a külvilággal - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója pénteken az MTI-t.
Ismét megcsúszott a fonyódi partfal - közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal. A csütörtöki földmozgás nem veszélyezteti közvetlenül a környékbeli nyaralókat, de a 7-es számú főút érintett szakasza továbbra is le van zárva.
Az elmúlt hétvégi jelentős csapadék és a hét eleji újabb havazás és esőzés által elindított árhullámok péntekre mindenütt levonultak a zalai vízfolyásokon, megelőzés miatt a Principális-csatornán azonban még tovább magasítják homokzsákokból a nyúlgátat.
Akár tíz év szabadságvesztéssel is büntethető lesz az, aki árvíz vagy más katasztrófahelyzet idején valamilyen nagy értékű dolgot lop el, ha az Országgyűlés elfogadja két fideszes képviselő törvényjavaslatát. A szigorítás nem ok nélküli, bár az igazán veszélyes elemek ellen eddig is fel lehetett volna lépni. A büntetőjogász szerint a módosítás csak propaganda, amely azonban súlyos aránytalanságokat okoz a törvényekben.
Az árvíz- és a belvízhelyzetre való tekintettel a higiénés szabályok betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a fertőző megbetegedések megelőzése érdekében.
Balatonszőlős polgármestere szerint a rosszul megépített szennyvízcsatorna-rendszer miatt kerülhet szennyvíz Balatonba. Ezért túlterhelt a rendszer. Az önkormányzat 2006 óta pereskedik a kivitelezővel.
A Körösökön levonuló árhullám és a belvíz miatt lezárták az árvízkaput csütörtökön a Hortobágy-Berettyón, Mezőtúr térségében.
Újabb árhullám indult el a Tiszán a folyó felső vízgyűjtő területén lehullott csapadék hatására. A Zagyva Jászteleknél ismét árad, míg a Hármas-Körösön Gyománál tetőzés körül állapot alakult ki - közölte Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vezetője csütörtökön.
Tovább küzdenek az árvíz és a belvíz ellen Horvátországban, ahol több napos eső és havazás után csütörtökön végre kisütött a nap. A Kupa mentén, a Száva Jasenovac környéki szakaszán, a dél-dalmáciai Neretva völgyében és sok más területen utakat, mezőgazdasági területeket, házakat, udvarokat árasztott el víz.
Tovább áradnak a folyók a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) működési területén, ezért folyamatos a védekezés a Hortobágy-Berettyón, a Berettyón és a Tisza bal partján - közölte Bara Sándor védelemvezető csütörtökön az MTI-vel.
Az esőzések miatt megtelt Joó-tónál háromezer homokzsákkal és ötven önkéntessel védekeznek a kiöntés ellen a pápai tűzoltók - tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese csütörtökön.
Újabb árhullám érkezik a Rába Győr-Moson-Sopron megyei szakaszára, ezért több helyen készültségi szintet emeltek. A folyó Vágnál az éjjel tetőzött, de csütörtökön szintje ismét átlépheti a másodfokú készültség határát - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel.