Életfogytig tartó börtönt kapott a buffalói tömeggyilkos
Az ítélethozatalkor az egyik hozzátartozó megpróbált rárontani az elítéltre, akit az őrök védtek meg.
Az ítélethozatalkor az egyik hozzátartozó megpróbált rárontani az elítéltre, akit az őrök védtek meg.
Az ítélet ellen fellebbezett a védelem, másodfokon folytatódik az ügy.
Az igazságügyi elmeorvos szakértő szerint nem zárható ki, hogy a tárgyalás során az emberölésről mindvégig tárgyilagosan, részletesen beszámoló vádlott újabb hasonló bűncselekményeket követne el.
Nikolas Cruz az USA történetének legnagyobb, bírósági szakaszba jutott iskolai lövöldözésének elkövetője.
A merényletsorozatot az Iszlám Állam vállalta magára.
Szerdán születik ítélet a kilenc hónappal ezelőtt bűnösnek mondott hiphopelőadó, R. Kelly ügyében.
A 21 éves Vagyim Sisimarin őrmesterként került Ukrajnába, ahol lelőtt (legalább) egy civilt. Az ügyében egy ukrajnai bíróság hozott ítéletet.
A most 57 éves férfit 1999-ben már elítélték emberölés miatt.
A bíróság rendelkezése szerint a vádlott legkorábban 30 év után bocsátható feltételesen szabadságra.
A három elkövetőből csak egynek van esélye, hogy korábban szabadlábra helyezzék.
Az elítélt feltételesen sem bocsátható szabadságra.
A férfi az utolsó szó jogán elismerte, hogy az Iszlám Állam tagja volt. A vádirat szerint Szíriában részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben.
Jarrod Ramos öt újságírót ölt meg 2018-ban. Korábban azzal védekezett, hogy mentális állapota miatt nem vonhatják felelősségre.
Megtiltanák, hogy új kapcsolatot létesítsenek börtönbüntetésük első tíz évében, és korlátoznák közösségi médiás szereplésüket is azok, akik életfogytiglanit kaptak. Azt szeretnék elkerülni, hogy rajongóik legyenek, mint ahogy a brutális kéjgyilkosságért elítélt Peter Madsen feltalálóba is beleszeretett valaki.
A most 47 éves férfi 2004-ben gyilkolt meg egy idős asszonyt és a lányát.
Pár napja asszisztált öngyilkossággal vetett véget életének Genevieve Lhermitte, az a belga nő, akit 15 éve saját öt gyermekének meggyilkolása miatt küldtek börtönbe.
A fiatal férfi különös kegyetlenséggel ölte meg az ügyészség szerint a barátnője szállásadóját. A nő, bár megtehette volna, nem hívott segítséget.
N. István a hírhedt Soós Lajos bűntársa volt, és csak azért nem végezték ki, mert a gyilkosságok időpontjában még nem töltötte be a 20. életévét.
Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint a férfi legkorábban 25 év után bocsátható szabadlábra.
A szerb-magyar kettős állampolgár 2018-ban két ember is fejbe lőtt.