Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint a férfi legkorábban 25 év után bocsátható szabadlábra.
Bűnösnek találta az első fokon eljáró bíróság Sz. Pétert, akit azzal vádoltak, hogy megölte az apját, Szilágyi István színművészt – írta a Blikk.
Sz.-t nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, legkorábban 25 év után bocsátható szabadlábra. Emellett 10 évre eltiltották a közügyektől és a korábbi 2 éves – az apja korábbi bántalmazása miatt kiszabott – felfüggesztett büntetését is le kell töltenie, valamint meg kell fizetnie 2 millió forint bűnügyi költséget.
A szerdai tárgyaláson a lap beszámolója szerint szakértőket is meghallgattak, és felsorolták, hogy milyen sérüléséket szenvedett Szilágyi István.
A vádirat szerint az ötvenéves Sz. együtt élt idős szüleivel a XVII. kerületi családi házukban, ahol 2020. május 3-án kalapáccsal az apjára támadt, súlyosan bántalmazta. Szilágyi István a helyszínen meghalt. Sz. Péter korábban többször is bántalmazta az édesapját.
Sz. a tárgyaláson az utolsó szó jogán azt mondta, borzasztóan sajnálja, ami történt, de már nem tud vele mit kezdeni. Ügyvédje azt kérte, hogy mentsék fel, mert szerinte nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ő követte el a bűncselekményt.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.