Madár igent mondott a Showtime-nak
Erdei Zsolt elfogadta a Showtime televízió által kínált lehetőséget, és igent mondott egy Tavoris Cloud elleni, december 31-ei IBF-világbajnoki címmérkőzésre - adja hírül a SportTV.
Erdei Zsolt elfogadta a Showtime televízió által kínált lehetőséget, és igent mondott egy Tavoris Cloud elleni, december 31-ei IBF-világbajnoki címmérkőzésre - adja hírül a SportTV.
A fiatal Vető Gábor sorozatban megnyerte 26. profi bokszmérkőzését is, ahol megszerezte egy kisebb szervezet kisváltósúlyú világbajnoki övét.
Korábbi ígéretéhez híven csütörtökön, 31. születésnapján bejelentette visszavonulását David Haye, a britek korábbi cirkáló- és nehézsúlyú ökölvívó világbajnoka.
David Haye, a Boksz Világszövetség (WBA) egykori nehézsúlyú világbajnoka július elején vereséget szenvedett kihívójától, Vlagyimir Klicskótól, októberben pedig e-mailben jelezte: visszavonul.
Aki látta, az tudja, mekkora igazságtalanság történt Káté Gyulával a brazil dos Santos elleni negyeddöntőjében - mondta Kovács László, a magyar ökölvívók szövetségi kapitánya a Bakuban rendezett világbajnokság utáni értékelésében. Szerinte a pontozó bírók fosztották meg Kátét a jogos továbbjutástól.
Hazugságnak nevezte Azerbajdzsán rendkívüli helyzetekért felelős minisztere a BBC egyik múlt csütörtöki műsorában elhangzott azon állítást, mely szerint egy ismeretlen azeri személy kilenc millió dollárt adott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) félprofi bajnokságára (WSB) két londoni olimpiai aranyéremért cserében.
Hollywoodban már készítik a hetedik Rocky-filmet, aminek azonban semmi köze Sylvester Stallone hatrészes sorozatához. Ez egy csupaszív bokszoló figuráját ihlető hús-vér ember valódi életéről szól majd.
Balzsay Károly felkészülését viszonylagos csend kísérte, a múlt hét pénteki bokszmérkőzése viszont annál hangosabb volt. A magyar öklöző Donyeckben ugyanis újra a nagyközépsúly világbajnoka lett. Videó.
A kaliforniai Anaheimben rendezik meg december 31-én azt az ökölvívógálát, amelyen a tervek szerint Erdei Zsolt az amerikai Tavoris Cloud ellen lép majd szorítóba.
Kovács István, egykori olimpiai- és profi világbajnok bokszolónk rendszeres beszámolókat küld a profiboksz.hu ökölvívó szakmai portálnak. Ezúttal a WBO Puerto Ricó-i kongresszusáról számolt be az oldalnak, ahol szó esett Erdei Zsoltról is.
Erdei Zsolt december végén bokszol újra, de hogy pontosan kivel, az csak jövő hét közepére derül ki. A két lehetséges ellenfél két világbajnok, Bejbut Sumenov (WBA) és Tavoris Cloud (IBF).
Az utcai harcos legenda, a 37 éves Kimbo Slice, aki a garázs mögötti harcoktól az MMA-ig, majd a profi bokszig jutott, második meccsén az első menetben kiütötte ellenfelét.
Bernard Hopkins vasárnap hajnalban elveszítette félnehézsúlyú világbajnoki övét, miután vállsérülését követően a bíró technikai KO-val ellenfelének adta a címet. A kórházban kiderült, a 46 éves bokszlegenda valóban megsérült.
Elvesztette WBC félnehézsúlyú világbajnoki címét Bernard Hopkins, miután a második menetben TKO vereséget szenvedett Chad Dawsontól.
Erdei Zsolt lehetséges következő ellenfele, a kanadai Jean Pascal ismét, immár harmadik alkalommal is megmérkőzne az amerikai Bernard Hopkinsszal, aki májusban megfosztotta őt a Boksz Világtanács (WBC) félnehézsúlyú világbajnoki címétől.
Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok számára december 3-a lenne a legideálisabb időpont a következő mérkőzésére.
A hétvégén Floyd Mayweather pályafutása során 42. alkalommal győzött, de a szakma és a rajongók még sokat fognak vitatkozni a kiütés módjáról. Most röviden a világ jelenlegi legjobb bokszolója, Manny Pacquiao is kommentálta az esetet.
Tizenhat hónap szünet után szombaton lép ringbe Floyd Mayweather, aki Las Vegasban Victor Ortizzal küzd meg a WBC váltósúlyú világbajnoki övéért. A fő kérdés azonban még mindig a világ legjobbjának kikiáltott Manny Pacquiao elleni meccs.
Alekszandr Povetkin szerezte meg a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoki címét.
Kilenc magyar ökölvívó lép szorítóba a szombati finálékon a 2. Papp László Emlékversenyen a hajdúszoboszlói strandon.