Több újságíró is távozott a Magyar Nemzettől
Két belpolitikai és két gazdasági újságíró állt fel a lapnál valamint a lapigazgató is.
Két belpolitikai és két gazdasági újságíró állt fel a lapnál valamint a lapigazgató is.
Ismét emelkedett a munkájuk miatt megölt újságírók száma, az idén legkevesebb 65-en haltak meg, a tavalyi 57 után – mutatta ki kedden Berlinben ismertetett jelentésében a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi civil szervezet.
Tízet közülük már őrizetbe vettek Máltán – jelentette be Joseph Muscat miniszterelnök.
A The New York Times című amerikai napilap hétfőn felfüggesztette megbízatásából fehér házi tudósítóját szexuális zaklatás vádja miatt.
Rágalmazás miatt indul büntetőper, miközben az újságíró feljelentése miatti nyomozást már megszüntették.
A 24.hu egy videós újságírójára támadtak rá ketten Orbán Viktor hallgatóságából.
Caruana Galiziát az autójába rejtett pokolgéppel ölték meg hétfőn.
Meggyilkoltak egy népszerű újságírónőt hétfőn Máltán.
Daphne Caruana Galizia nemrég feljelentést tett a rendőrségen, mert fenyegetéseket kapott.
Mindig magánál tartotta az útlevelét, és igen gyakran szüksége is volt rá. Rendszerint háborúkba ment vele. A 106 éve ezen a napon született Clare Hollingworth előtt tiszteleg ma a Google.
15 késszúrás és fűrészelés nyomait találták az orvosszakértők a magántengeralattjárón meghalt svéd újságíró torzóján. A megölésével gyanúsított dán feltaláló számítógépéről pedig olyan videó került elő, amely nők megölését ábrázolja.
A nagyobb tévék, rádiók és internetes híroldalak egy napon keresztül szünetelnek.
Nemes egyszerűséggel ledrogosozott egy újságírót a kormányszóvivő, mert kritizálta a Soros-ellenes kampányt.
Folytatódik Törökországban a sajtó megfélemlítése, megint letartóztattak egy kritikus hangú újságírót. A vád az elnök megsértése.
A hivatalos indoklás szerint súlyosan megsértették az ország méltóságát azzal, hogy ismertettek egy az északi országrészben a kivételezettek életet leíró könyvet, és meg is interjúvolták annak brit szerzőit.
A texasi hurrikán okozta áradásban akadt el egy kamion, a riporternő pedig gyorsan kapcsolt.
A gyanús csonkolásos haláleset ügyében egyelőre gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják azt az ismert polihisztort, akinek a tengeralattjáróján utoljára tartózkodott a 30 éves újságírónő.
A Fidesz alelnöke kedden azért tartott sajtótájékoztatót, hogy "értékelje" a fideszes miniszterelnök tusványosi beszédét. A megszokott sorozás és migránsozás után jöttek az újságírói kérdések, ami a beszámolók szerint kisebb szájkaratéba fulladt.
Milos Zeman egy pekingi sajtótájékoztatón ragadtatta el magát. A cseh kormány több minisztere kiakadt, de még Putyin sem lett volna olyan szigorú a tudósítókkal. A legviccesebb, hogy az MTI úgy adott hírt az ügyről, mint aki sosem hallott nem kívánatos újságírókról.
A Magyar Nemzet megírta, hogy a lap munkatársát nem engedték be szerdán egy nyilvános eseményre, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá tartozó egyik hivatal szervezett. Az NGM dühös közleményben reagált csütörtökön. Emellett új fogalmat is megismerhetett a közvélemény: a korlátozottan sajtónyilvános eseményt.