Kozma Dominik is kitálalt: „A hajánál fogva húzta ki az edző az úszót a vízből”
Cseh László után a vb-bronzérmes úszó is megerősítette, hogy gyerekek ezreit sanyargatták az edzők az eredményekért.
Cseh László után a vb-bronzérmes úszó is megerősítette, hogy gyerekek ezreit sanyargatták az edzők az eredményekért.
A 36 évesen „nyugdíjba vonult” Cseh László a Kőbánya SC-ben használt brutális edzésmódszerekről beszélt egy interjúban. A magyar úszólegenda szerint egykori vezetőedzője, Turi György testileg és lelkileg is bántalmazta az úszókat.
Két év után ismét beengedik a nézőket az uszoda lelátójára: a rövidpályás világkupa-sorozat csütörtökön kezdődő versenyeit nézhetik meg.
Tari Imre nyugdíjba vonul, az úszó felkészítését egy másik pécsi tréner veszi át.
Az úszó nyolc év után szakított legnagyobb sikereinek kovácsával, Selmeci Attilával.
Selmeci Attila nyolc éve dolgozik együtt Milák Kristóffal, együtt nyertek egy-egy olimpiai és világbajnoki arany- és ezüstérmet és három Európa-bajnoki címet. A szerződésük azonban lejárt, és az a hír járja, hogy az úszó más edzővel folytatná.
A Gyarmati Dezső Uszodában a nagymedencével voltak gondok, ezek miatt másfél éve nincs is benne víz.
Csak a német Florian Wellbrock tudta Rasovszky Kristófnál gyorsabban leúszni a 10 kilométeres távot a Tokiói-öbölben kialakított nyíltvízi pályán.
A kajak-kenusaink ma éremesélyekkel szállnak vízre, a női pólósok a spanyolokkal játszanak a döntőért és elkezdik az olimpiát az öttusázóink is. Rasovszky Kristóf alaposan beindította a napot és ezüstérmet nyert 10 kilométeres nyílt vízi úszásban. Élő közvetítésünk Tokióból.
A világmagyarázatok talán legigénytelenebb formája az, amelyik az univerzum működését annak Orbán Viktorhoz való viszonyában értelmezi. Ez igaz Hosszú Katinka tokiói szereplésének megítélésére is. Vélemény.
Megerősödött, dinaminkusabb lett az elmúlt egy évben Milák Kristóf, úgy érzi, ha tavaly, az eredeti időpontjában megtartották volna az olimpiát, nem lett volna képes ezüstérmet nyerni 100 méter pillangón Tokióban.
Óriási versenyzéssel, a világrekordot úszó Caeleb Dressel mögött csak 23 századmásodperccel lemaradva szerezte meg Milák Kristóf az ezüstérmet a férfiak 100 méteres pillangóúszásában. Aki átaludta a döntőt, az Eurosport videóján most megnézheti, aki pedig látta élőben, annak megéri ezt még egyszer visszanézni.
Leúszta élete utolsó futamát Cseh László. A magyar úszóklasszis több mint két évtizeden át versenyzett a legmagasabb szinten, és csupán azért nem emlegethetjük sokszoros olimpiai bajnokként, mert éppen abban az időszakban volt aktív, amikor minden idők legeredményesebb olimpikonja, Michael Phelps. Páratlan karrierje végén is rendkívül szerényen beszélt a saját, és végtelen tisztelettel versenytársai teljesítményéről.
Szépen zárta pályafutását Cseh László, Telegdy Ádám is nagyot úszott, Milák Kristóf pedig ismét döntőzni fog.
Az úszónő már a harmadik érmét szerezte Tokióban.
Az úszó korábban egy ezüstérmet már begyűjtött.
Pihenéssel kezd a háromszoros olimpiai bajnok a tokiói olimpia után, de az úszást nem hagyja abba, mert úgy érzi, ennél még tud jobb lenni.
Az egykori sportriporter szerint érezhető volt, hogy a háromszoros olimpiai bajnok nem készült fel az ötkarikás játékokra.