Cseh Lászlóval startol az éjszakai úszás
Öt városban rendezik meg az Úszók Éjszakáját október 29-én, kedden, hogy felhívják a figyelmet a pikkelysömörrel élőkre.
Öt városban rendezik meg az Úszók Éjszakáját október 29-én, kedden, hogy felhívják a figyelmet a pikkelysömörrel élőkre.
A vasárnapi két arany- és két bronzérem mellé hétfőn három aranyat és egy ezüstöt nyert Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának dohai állomásán.
Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszót beválasztották az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába. Magyar sportolót először választottak be egy olimpiai szervezet sportolói bizottságába.
Három diplomája mellé a doktori képesítést is meg akarja szerezni a 2000-es sydney-i olimpia bajnoka, a világ- és Európa-bajnok úszónő, Kovács Ágnes.
Hat magyar úszó kapott meghívást az Európa-válogatottba december 20-21-re, de közülük Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Cseh László az ugyanakkor sorra kerülő Vlagyimir Szalnyikov Kupára is hivatalos.
Diana Nyad amerikai hosszútávúszót edzője, Bonnie Stoll fogadta, miután megérkezett Kubából a floridai Key Westre szeptember 2-án. A 64 éves nő az első ember a világon, aki a cápáktól védelmet nyújtó ketrec nélkül tette meg úszva a Kuba és Key West közötti mintegy 110 mérföldes (kb. 177 kilométeres) távot a Floridai-szoroson át.
Hosszú Katinka hivatalos Facebook-oldalán megjelent az első kép a sportoló esküvőjéről. A háromszoros világbajnok úszónő újdonsült férje edzője, Shane Tusup.
A kormány döntése értelmében a 16 kiemelt sportág közül az úszók kapják a legnagyobb, 736,5 millió forintos támogatást.
Parádés hétvégét zárt Berlinben Hosszú Katinka, aki megerősítette éllovas pozícióját az úszók idei rövidpályás Világkupa-sorozatának összetett pontversenyében, ráadásul újabb világcsúcsokat is felállított.
Ismét világcsúcsot úszott Hosszú Katinka, a magyar versenyző a rövidpályás Világkupa-sorozat berlini második fordulójának vasárnapi előfutamában 100 méter vegyesen döntött rekordot.
Az összetett pontversenyben élen álló Hosszú Katinka nyerte a női 200 méteres vegyesúszás döntőjét a rövidpályás Világkupa-sorozat berlini második fordulójának szombati napján.
Hosszú Katinka 200 vegyesen úszott szerdai két világcsúcsa után csütörtökön 100 méter vegyesen is új világrekordot állított fel a rövidpályás Világkupa-sorozat eindhoveni állomásán.
Eindhovenben, a rövidpályás Világkupa-sorozat hollandiai állomásán úszta a csúcsot a barecelonai vizes vb kétszeres aranyérmese.
Úgy akarja átúszni a St. Claire-tavat az amerikai-kanadai határon a magát "Cápának" nevező hosszútávúszó, hogy egy majdnem egy tonnányi téglával megpakolt csónakokat húz maga után. A 49 éves Jim Dreyer adományokat gyűjtene mutatványával egy jótékonysági alapítványnak.
Verrasztó Dávid is erősítheti az európai csapatot a december 20-21-én Glasgowban sorra kerülő Európa-Amerika úszópárbajon.
Befejezte úszópályafutását a németek olimpiai bajnoka, Britta Steffen, aki így nemcsak a 2016-os riói játékokon, hanem már Berlinben, a jövő évi, hazai rendezésű Európa-bajnokságon sem indul. A 29 éves versenyző pénteken jelentette be döntését visszavonulásáról.
Több mint két kilométert úszott egy bolgár férfi a macedóniai Ohridi-tóban úgy, hogy megkötözték és egy vízáteresztő vászonzsákba zárták. A mutatvánnyal be akart kerülni a rekordok könyvébe.
Mányoki Attila 10 óra és 47 perc alatt teljesítette az angliai Dover és a franciaországi Tardinghen közötti 47,23 kilométeres távot.
Olasz Anna a második helyen végzett a hosszútávúszó Európa Kupa hamburgi döntőjében, szombaton.
83. évében elhunyt Temes Judit olimpiai bajnok úszó, aki a 4x100 m gyorsúszó-váltó tagjaként nyert 1952-ben aranyérmet.