#úszás

Debreceni úszó Eb: a részvételi csúcs már megvan
 

Debreceni úszó Eb: a részvételi csúcs már megvan

Hetvenkét nappal a nyitány előtt megszületett a debreceni úszó Európa-bajnokság első csúcsa: Magyarország és a szintén "szóban" bejelentkező Oroszország mellett 43 ország jelezte írásban is részvételi szándékát a május 21. és 27. közötti kontinensviadalra.

MTI MTI




Jakabos egyetlen úszóaranyra számít Londonban
 

Jakabos egyetlen úszóaranyra számít Londonban

Jakabos Zsuzsanna úgy véli, hogy több magyar úszóérem, közte egy arany születik majd az idei nyári olimpián Londonban. Erről az Európa-bajnok versenyző azon a pénteki sajtótájékoztatón beszélt, amelyen hároméves szponzori szerződést írt alá az Arzenál Hálózattal.

MTI MTI


 

"Cseh Laciról le kell venni ezt a terhet, különben beleszakad"

Cseh László a jelenlegi legeredményesebb olimpikonunk úszásban. Athénban egy bronz-, Pekingben három ezüstérmet szerzett, Kínában legnagyobb ellenfele az úszófenomén Michael Phelps volt. Várhatóan az amerikai riválisok lesznek rá veszélyesek Londonban is, de elmondása szerint az új dressz biztosan nem. Legfeljebb a szemüveg. A Kőér utcai uszodában jártunk.

hvg.hu hvg.hu


Verrasztó: ebből csak Amerika jöhet ki jól
 

Verrasztó: ebből csak Amerika jöhet ki jól

Egykori klasszis úszónk, Verrasztó Zoltán szerint a rövidpályás Európa-bajnokságon a magyar csapat tisztességgel helytállt. A hvg.hu-nak a gyerekeiről, Evelynről és Dávidról, a generációs különbségről, a sebész-apa-edző hármas szerepköréről és a világversenyek megmagyarázhatatlan eredményeiről beszélt.

Vincze Szabolcs Vincze Szabolcs

Fel tudja-e venni a versenyt Cseh és Gyurta az új csodadresszel?
 

Fel tudja-e venni a versenyt Cseh és Gyurta az új csodadresszel?

A magyar válogatott 12 érmet szerzett Szczecinben, a hétvégén véget ért rövidpályás úszó-Eb-n, így hatodik lett az összesített éremtáblázaton. A hvg.hu-nak nyilatkozva Kiss László szövetségi kapitány levonta a következtetést, beszélt a legnagyobb riválisokról, az új dresszekről és a magyar felkészülés hiányosságairól.

Vincze Szabolcs Vincze Szabolcs

Cseh László aranyérmes 200 pillangón
 

Cseh László aranyérmes 200 pillangón

Cseh László 200 m pillangón arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig 100 m vegyesen ezüstérmet szerzett a lengyelországi Szczecinben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati napján.

unknown unknown

Cseh döntős 200 m pillangón
 

Cseh döntős 200 m pillangón

Cseh László a harmadik, Biczó Bence pedig a negyedik legjobb idővel jutott be 200 m pillangón a szombat délelőtti selejtezőből az esti döntőbe a lengyelországi rövidpályás úszó Eb-n.

MTI MTI

Gyurta ötödik lett
 

Gyurta ötödik lett

Gyurta Dániel az ötödik, Financsek Gábor pedig a kilencedik helyen végzett 100 m mellen a lengyelországi Szczecinben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

MTI MTI



A legkiválóbb magyar úszók mennek Atlantába
 

A legkiválóbb magyar úszók mennek Atlantába

A legkiválóbb magyar úszók közül hét férfi és három női versenyző erősíti majd Európa válogatottját az Egyesült Államok legjobbjai elleni, december 16-17-i atlantai viadalon - mondta el a hétfői "létszámellenőrzést" követően Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek.

MTI MTI



Phelps máris bombaformában
 

Phelps máris bombaformában

Szezonjának első "nagymedencés" versenyén máris kirobbanó formában van Michael Phelps, az amerikaiak 14-szeres olimpiai bajnok úszója.

MTI MTI