Kutyák úsznak cápák után – videó
Cápák után úszó kutyákat filmeztek Ausztráliában.
Gercsák Csaba a kiváló tizedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 km-es számában a sanghaji vizes világbajnokság pénteki versenynapján.
A Debrecenben zajló úszó országos bajnokság zárónapjának délelőttjén újabb versenyző szerzett londoni kvótát.
Cseh Lászlót kétszer is a dobogóra szólították szombaton az eredményhirdetéskor a három versenyből álló Mare Nostrum úszósorozat harmadik, befejező állomásán, Monacóban, ahol egy aranyat és egy bronzot nyert a nyitónapon.
A londoni olimpiai szereplés a célja a négyszeres ötkarikás aranyérmes, ötszörös világbajnok amerikai úszónőnek, a 39 éves Janet Evansnek, aki 15 esztendei szünet után tér vissza a versenysportba.
A nyáron gyakorta órákat vízben töltő gyerekek vagy fiatal felnőttek tapasztalják a legtöbbször, hogy viszket, sőt fáj a fülük, a hallójárat kipirosodik: ezt az állapotot a szakemberek úszófülnek nevezik.
Eindhoven adhat otthont az úszók 2013-as masters Európa-bajnokságának, amelyre Budapest is pályázott.
Doppingvétség miatt kétéves eltiltást kapott Lubos Krizko, aki tavaly a budapesti úszó Európa-bajnokságon szolgáltatott pozitív mintát.
A korábban az 50 és 100 méteres táv első számú gyorsúszóját, az orosz Alexander Popovot is edző Gennadi Touretskivel (Gennagyij Tureckij) készül Ian Thorpe.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt egy év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2009. augusztusában a Szabolcs megyei Tiszaszentmártonban tiltott helyen akart úszni tanítani két kislányt. A gyerekeket azonban elragadta a nyakából az erős sodrás, az egyikük a vízbe fulladt.
Ifjabb Schirilla György szombaton Kecskeméten folytatta idei téli úszósorozatát.
Az ausztrálok kétszeres olimpiai bajnok úszója, Michael Klim újrakezdi a versenyzést.
Ifjabb Schirilla György szombaton Vácott folytatta idei téli úszósorozatát.
A magyar kormány 400 millió forinttal támogatta a 2010-es úszó Európa-bajnokságot, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ennek felhasználásában azonban számtalan szabálytalanságot állapított meg.
Ismét versenyezni fog Hónapokig tartó lázas találgatásoknak véget vetve Ian Thorpe bejelentette, hogy ismét versenyezni fog.
A törpe kardszárnyú delfin az egyik legritkább cetféle, és neve ellenére nem közvetlen rokona a kardszárnyú delfinnek. Nehéz a nyomára bukkanni, ezért alig tudni róla valamit. Most első ízben sikerült műholdas nyomkövetőkkel közelebbit megtudni mozgásáról.
Jéghideg vízbe ugrani nagy bátorságra vall. De vajon egészségkárosító, vagy éppenséggel egészségmegőrző hatása van a hideg viznek?
Újra edzésbe állt Ian Thorpe, az ausztrálok négy éve visszavonult úszósztárja, aki nem zárja ki, hogy a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként ott legyen a 2012-es londoni olimpián - írta meg a Sunday Telegraph című brit lap.
Harmincan indultak, a magyar Mányoki Attila negyedik lett a szombati, görögországi nemzetközi hosszútávúszó versenyen, Kefalónia szigeténél.
Ifj. Schirilla György több mint 15 percig úszott csütörtökön a tiszaújvárosi dísztóban, így búcsúztatva az óévet. Az akcióra kétezren voltak kíváncsiak.