Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#őr

HavariaPress Autó

Frontális karambol Szabolcs megyében

Frontálisan karambolozott két személyautó szerda délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Őr és Jármi között. A mentők két embert szállítottak kórházba.

HavariaPress Bűnügy

Hasba haraptak egy őrt Székesfehérváron

Könnyű testi sértés miatt indított a rendőrség eljárást azzal a hajléktalannal szemben, aki vasárnap a székesfehérvári szálló biztonsági őrét megütötte és hasba harapta, mert az kiöntötte a borát - közölte a HavariaPress.

hvg.hu/MTI Világ

Náci bűnösök: több száz nyomozást nyitottak meg újra

Németországban több száz olyan, eddig lezáratlan nyomozást nyitottak meg újra, amelyek az egykori haláltáborokban dolgozó őrökkel kapcsolatosak – tudta meg az AP. Az ügyészek John Demjanjuk, a lengyelországi sobibóri tábor egykori őrének elítélését követően vették elő ismét ezeket az ügyeket.

MTI Világ

Hat év börtönt kaphat egy náci haláltábor őre

Hat év börtönbüntetést kért a müncheni ügyészség az ukrajnai születésű John Demjanjukra, aki a második világháború idején egy náci haláltábor őre volt, s így segédkezett több ezer zsidó meggyilkolásában.

MTI Itthon

Elfogták a budai pénzszállítót kifosztó őrt

Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy pénzszállító autó sofőrjeként lopott el nagy összegű kézpénzt még tavaly december 7-én a főváros I. kerületében lévő Pauler utcában - közölte a rendőrség honlapján pénteken.

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Beiktatták az új osztrák kormányt

Beiktatták az új osztrák kormányt

A címlapról ajánljuk