szerző:
MTI/Magyar Nemzet
Tetszett a cikk?

A legtöbb egészségügyi intézménybe már megérkezett a dolgozóknak járó béremelés fedezete, vannak azonban olyan kórházak, mint az ózdi is, amelyeknek minden alkalmazottja kimaradt a többletjuttatásból - írja a keddi Magyar Nemzet.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke a lapnak elmondta: tudomásuk szerint minden olyan intézmény megkapta a béremelés fedezetét, amelynek a jogszabály szerint járt. Vannak azonban olyan intézmények, amelyek kimaradtak a juttatásból. Az egyik ilyen kórház az ózdi, amely azt kérte a kórházszövetségtől, járjon közben a kormánynál.

Az ózdi kórház dolgozói azért maradtak ki a béremelésből, mert az intézmény állami tulajdonban van ugyan, de működtetését nem az állam, hanem egy magáncég végzi. Rácz Jenő úgy látja, nem lett volna szabad ily módon különbséget tenni az intézmények között, hiszen az ózdi is közfeladatot ellátó kórház, az ott dolgozók ugyanazt a munkát végzik, és ugyanolyan keveset keresnek, mint a többiek.

 

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

A britek egyezhetnek meg először Trumppal a vámok csökkentéséről

A britek egyezhetnek meg először Trumppal a vámok csökkentéséről

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

Új villanyautó-töltőkkel szórják meg Magyarországot: kipróbáltuk, bele is néztünk az elsőbe

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre