Martin Wiesmann, a müncheni egyetem neuroradiológusa a Die Welt című német lapnak elmondta, hogy a mesterséges szagokkal ellentétben a szervezet által kibocsátott illatanyagok rögzített viselkedési programokat indítanak be.
Miután megszagolták a félelem keltette izzadságmintákat, a kísérlet résztvevőinek viselkedése három területen változott meg. Egy kérdőíven azt állították, hogy ők maguk félénkebbnek érezték magukat az izzadság észlelése után, mint előtte. Kártyázásnál pedig visszafogottabb viselkedést tanúsítottak, mintha biztosra mennének.
A funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat pedig az agyban is kimutatott változásokat. Nem csupán a szagokért felelős területek aktiválódtak, hanem az érzelmi változásokért és az emlékezetést felelős régiók is.
Az ember testszaga sok mindentől függ - többek közt attól, mikor zuhanyozott utoljára, mennyire izzadós, vagy hogy például evett-e fokhagymát. Ezen kívül a kor, a nem és a genetika is szerepet játszik benne. Minél közelebbi rokona egymásnak két ember, annál inkább hasonlít a testszaguk. Az is érdekes megfigyelés, hogy valószínűleg az ember érzelmi állapota is hatással van testszagára.
Az állatok is kommunikálnak testszaguk segítségével - ezt legjobban a párkeresés szemlélteti. De vészhelyzetben is megbízhatnak a szagjelzésekben. A zebracsordának például csak a szélső tagjai látják az őket fenyegető oroszlánt, a szag-kommunikáció által azonban az egész csorda értesül a veszélyről.
Azt egyelőre nem tudni, mennyire hatnak az ember esetében ezek a mechanizmusok, de mindenesetre úgy tűnik, hogy sokkal erősebben befolyásolja életünket a szaglás, mint eddig sejtettük - vélekedett Wiesmann.
Hogyan befolyásol minket a testszag?
Német kutatók kísérletileg kimutatták, hogy viselkedésünket tudat alatt befolyásolja az idegen testszagok észlelése. A résztvevők a félelem okozta izzadságot érezve visszafogottabbaknak és félénkebbeknek mutatkoztak.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.