Alma
Van olyan ajánlás, hogy minden nap meg kell enni egy almát az egészségünkért. Abban pedig egyetértenek a dietetikusok, hogy ha elfogyasztunk egy almát fél órával étkezés előtt, akkor a rostok és a víz annyira eltelít, hogy sokkal kevésbe leszünk éhesek, és kevesebbet is eszünk.

Avokádó
Aki az ebédjéhez megeszik egy fél avokádót, az egész délután nem lesz már éhes – ezt az állítást kutatások is igazolják, a Nutrition Journalban megjelent eredmények szerint, azok a nők, akik avokádót ettek, 22 százalékkal telítettebbnek érezték magukat, és 24 százalékkal kisebb vágyat éreztek arra, hogy három óra múlva egyenek valamit, mint azokon a napokon, amikor ugyanannyi kalóriát vettek magukhoz ebédkor, de nem ettek avokádót.

Bab, csicseriborsó, lencse
Fantasztikus fehérjebombák, de antioxidánsban, B-vitaminban és vasban is gazdagok ezek az ételek, továbbá segítenek kordában tartani az étvágyat.
Leves
20 százalékkal csökkenthető a kalóriabevitel egy étkezés alatt, ha első fogásként eszünk levest, mert egy jó nagy részt kitölt a gyomrunkban a főfogás előtt. De fontos, hogy a leves is alacsony kalóriatartalmú legyen, tehát ne tömjük tele tésztával, zsíros hússal!
Savanyúság
A savanyú uborka, a savanyú káposzta olyan zsírsavakat tartalmaznak, melyek a kutatások szerint erősítik a gyomor és az agy közötti összeköttetést, olyan hormontermelést stimulálnak, melyek az étvágyérzet jelzéséért felelősek. Az erjesztéssel készült ételek továbbá segítik az emésztést, és bár nem bizonyított, ezek a savanyúságok sok dietetikus szerint csökkentik az étvágyat és szerepük lehet a fogyásban.

Csilipor
A csípősséget okozó kapszaicinről kiderítették, hogy ugyancsak kordában tartja az étvágyat. Megint csak egy kutatás: azok az étkezések, amelyek során egy negyed teáskanál csiliport tettek az ételbe sokkal telítőbbek voltak, sőt, azok, akiknek nem engedték, hogy megegyék a napi ajánlott kalóriabevitel egészét, csupán 75 százalékát, nem kívántak több ételt a csili miatt, mint azok, akik elfogyasztották a 100 százalékot.
Étcsokoládé
Ha valami édeset kívánunk, a legjobb, ha étcsokihoz nyúlunk. Ez ugyanis nem csupán étvágycsökkentő, hanem a vérnyomást is csökkenti, továbbá agy- és szívserkentő. Azok, akik étcsokihoz nyúlnak, kutatások szerint 17 százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztanak az étkezés során.

Tojás
Ha a napot tojásos reggelivel kezdjük, kibírjuk ebédig. A fehérjetartalma miatt ugyanis, ha egy 300 kalóriás reggeli során 30-39 gramm fehérjét fogyasztunk, akkor az tökéletesen eltelít, és egész nap kitart hatása: mert sokkal kevesebb kalóriát fogyasztunk, ha fehérjében gazdagon kezdjük a napot.
Diófélék
Azok az elhízott nők, akik a reggeli során 3 evőkanál mogyoróvajat fogyasztottak müzlivel és narancslével, utána 12 órán át jóllakottnak érezték magukat. A diófélék jótékony hatása közismert, egészséges telítetlen zsírsavakban gazdagok, tele vannak fehérjével és rosttal. Zabpehellyel, barna rizzsel kombinálva még laktatóbbak.

Zabpehely
De a zabpehely magában is segíti a diétát, ám leginkább, ha natúr fogyasztjuk, tejjel, joghurttal. A kész müzlipelyhek tele vannak cukorral, sokkal kevesebb fehérjét és rostot tartalmaznak, mint a natúr zabpehely. Ugyanezért lehet jobban lakni ezzel, mint az egyéb müzlikészítményekkel.
A cikk a Huffington Post gyűjtése nyomán készült.