Szabad-e elképzelni Orbán Viktor és Robert Fico nászát?
Manapság a tinédzserek már nem csak elképzelik, hogy milyen lenne, ha összejönnének Justin Bieberrel, hanem a történetet meg is írják, fel is teszik az internetre. Született már fanfiction arról, hogy Harry Potter és Draco Malfoy összejön egymással. És azt ismerik, hogy a gimis David Bowie beleszeret roxfortbeli tanárába, Shrekbe, miközben őt terrorizáló bunkó osztálytársával, Mick Jaggerrel is meg kell küzdenie?
Az, hogy az emberek továbbgondolják a történeteket, amik körülveszik őket, egyidős a népmesékkel, az pedig, hogy ezekben a képzelgésekben sztárok is szerepelnek, a popkultúrával. De ahhoz az internet kellett, hogy felmerülhessen: ezek a továbbgondolások értékükben vagy jelentőségükben már-már összehasonlíthatóak az eredeti művekkel.
A fanfiction, azaz a népszerű történetek és karakterek rajongók általi továbbgondolása ma már ugyanolyan magától értetődő módja a tinédzserek önkifejezésének, mint ha gitárral a kezünkben kezdenénk el lenyúlni kedvenceinket. Az Alkonyat-fanfictionként indult, ám a szcénában nem túl sokra tartott Szürke ötven árnyalata sikere akár már a mainstream ismertséget is meghozhatja a műfajnak.
Tiltott gyümölcsök
Vágjunk a közepébe: a sok homoerotikus utalás a bevezetésben egyáltalán nem a kétes meghökkentést, vagy a KDNP-szimpatizáns olvasók lemorzsolását szolgálta. A férfi karakterek alapos háttérsztorival és „lelkizéssel” megindokolt, az ihletet adó művekben nem szereplő (avagy sok rajongó szerint inkább szemérmesen elhallgatott) együttlétét taglaló slash a fanfiction ha nem is kizárólagos, de legnépszerűbb és archetipikus formája (női változata a femslash, a mangák világából származó japán megfelelője a yaoi).
A kifejezést még a hetvenes évek elején alkották meg a Star Trek Spock és Kirk kapitány közeli barátságába többet belelátó rajongói, akiknek ekkoriban még az angol és amerikai obszcenitásellenes törvényektől is tartani kellett. A „slash” kifejezés az összepárosítás aktusát jelző „/” jel angol nevéből jön, úgy mint Kirk/Spock vagy Harry/Draco.
De a kispolgári érzékenységet esetlegesen sértő alműfajok sora itt még nem ér véget. Például a hurt/comfort történetek feszültségét az adja, hogy egy sebesült vagy szomorú karaktert vigasztal egy másik. A „genderswap” történetekben a szereplők nemet cserélnek, az „mpreg” szóval megjelölt írásokban pedig férfi karakterek esnek teherbe, de nem ritkák a nemi erőszakról vagy vérfertőzésről (incest) szóló fantáziák sem (az utóbbi nálunk különösen az androgün német ikerpár által vezetett Tokio Hotel együttes tündöklése idején volt elterjedt).
De az is félrevisz, ha egyszerűen csak az extrém pornó egyfajta bűnbarlangjaként képzeljük el ezt a világot. A legfontosabb különbség, hogy itt a történet nemhogy nem jelentéktelen, hanem az erotikához a jól ismert karakterek közti feszültségek hosszas körbejárása által jutunk el: ha az aktus meg is történik, odáig el kell jutni. És van, hogy el sem jutunk odáig.
Az összetartó erőnek az látszik, hogy emberek úgymond tabuk nélkül írnak a különböző természetű fantáziáikról. Itt érdemes megemlíteni, hogy a saját vágyaikat vagy idealizált énjüket túl nyilvánvalóan szerepeltető írókat legalább olyan megvetés övezi, mint az ijesztő perverzeket.
Másolat mint érték?
A fanfiction-hívők gyakran hozzák elő érvként a kétkedőkkel szemben, hogy valójában már Shakespeare is fanfictionöket írt, mivel műveiben korábban is ismert történeteket, legendákat vett alapul, sőt Vergilius is, amikor az Odüsszeia egyik mellékszereplőjének életét gondolta tovább az Aeneasban.
Az eredetiség és a szerzőség jelenleg bevett fogalmai csak a 18. század végén, a romantika korában és a szerzői jogi szabályozások ezzel párhuzamos bevezetésével alakultak ki, ma pedig az internet és a (nem csak zenei értelemben vett) remix-kultúra világában ezek a fogalmak újra átalakulnak.
Az amatőr írók nagy részét inspiráló nagy franchise-ok atyjai és anyjai papíron hol többé, hol kevésbé lelkesek. J.K. Rowling például támogatja figurái szabad felhasználását, csak a durvább pornót zárná el a gyerekek elől, a Trónok harca-könyvek szerzője, George R. R. Martin viszont egyenesen így fogalmazott: „a karaktereim olyanok, mintha a gyerekeim lennének, és nem szeretném, hogy bárki elrabolja, még ha azt állítja is, hogy szereti őket”.
Egy általunk megkérdezett népszerű magyar yaoi-szerző számára a fanfiction-írás egyfajta gyakorlás a „teljesen saját” történetek megalkotása előtt. Szerinte saját karakterekkel próbálkozni sokszor túlságosan nehéz feladat, amit a kezdő írók elbuknak vagy a „kényszeredett egyedieskedés” hibájába esnek.
A bejáratott közös szereplők használatával a folyamat leegyszerűsödik, és a közönség számára is könnyebben mondhatunk valamit. Lilyana, a legnagyobb magyar fanfiction-portál, a Merengő egyik főszerkesztője ismer olyan írót, aki „lassan több mint tíz éve két karakter apa-fiú viszonyán gondolkozik”. És akinek egyszer így beütött másvalaki története, annak ki tilthatná meg, hogy továbbgondolja azt?
Fiúszerelemmel az egyenlőségért
De a szerzői jogok kérdésén túl sokan látják ezen írásokat egy még aktuálisabb kultúrharc részeiként is. A nyugati sajtó fanfiction-témájú cikkei általában kiemelik, hogy azzal, hogy olyan történeteket mondanak el, amelyeket „hivatalosan” nem lehetne, több helyet vívnak ki a popkultúrában a marginalizáltabb csoportok számára, illetve játszanak a nemek közti hatalmi struktúrákkal is. Bár az identitáspolitikai értelmezést bonyolultabbá teszi, hogy a homoerotikus történeteket (is) nagyobb részben heteró lányok írják és fogyasztják, hasonló érvek az általunk megkérdezett magyar fanfiction-szerzőknél is felbukkannak.
Lilyana szerint a hagyományos fiú-lány történetek dramaturgiája általában túl kiszámítható, nem tartogat elég kihívást annak, aki szeret gondolkozni a szereplőkön. Egy hvg.hu által megkérdezett szerző szerint a slash-t az hívta életre, hogy a legtöbb népszerű történetben nem voltak olyan női karakterek, akik méltó párként állhattak volna a főhős mellett.
„Egy erő- és férfiközpontú világban élünk és éltünk, és ebben a világban egy nő és egy férfi ritkán indulhat egyenlő pozícióból. Egy férfi-férfi kapcsolat a lehetőségek tárháza” – fogalmazott egy másik magyar slash-szerző.
Senki nem marad meg nem értett
A kezdő írókat persze azért is vonzza a fanfiction-szcéna, mert így soha nem látott módon könnyű pozicionálni és viszonylag sok emberhez eljuttatni, amit csinálnak, sőt a dicséret, barátkozás, jobbító szándékú kritika áradatában a lehető legkevésbé kell magányosnak és meg nem értettnek érezni magukat. Az erőforrások felhasználása terén szinte megvalósult a kommunizmus: a szerzők nem csak a nagy közös forrásokból nyúlnak, hanem gyakran egymástól is kérnek és vesznek kölcsön ötleteket, legyen szó oldaluk dizájnját szebbé tevő HTML-kódokról vagy éppen szereplőkről:
Az egyes történetek előtt általában részletesen felsoroltatnak a várható tartalmi elemek, figyelmeztetések, kicsit talán a trigger warning-kultúrához köthető módon. Néha az igények is nagyon specifikusak:
Barát vagy ellenség?
Amikor egyszer a BBC Sherlock sorozatának két főszereplőjét alakító, Benedict Cumberbatch és Martin Freeman egy promóeseményen erősen gúnyos hangsúllyal olvastak fel egy interneten talált novellát, amely kettejük, azaz kettejük karakterének szerelméről szólt, úgy tűnt, nem is sejtették, hogy ezzel rajongótáboruk egy jó részét megsértik.
De a színtéren mozgó forrásaink úgy érzik, ma már sokan vannak az iparban, akik inkább kihasználják a témában rejlő lehetőséget, és tudatosan rájátszanak a férfi film- és sorozatszereplők közötti kimondatlan feszültségre: a fanfictionös szakzsargonban ezt bromance-nek hívják.
„A bromance lényege, hogy soha nem lépi át a határt, soha nem lesz szexuális megnyilvánulása, és így soha nem lesz egyértelmű, hogy akkor most hányadán is állunk a szereplőkkel. A legjobb bromance-gyáros egyébként a BBC (a belterjes szlengben csak Best Bromance Channel). Zseniálisan használják ki az ebből adódó rajongói vitákat a nézettség növelésére, és más csatornák is kezdik eltanulni végre. Ez csak egy kikacsintás a nézők egy része felé, anélkül, hogy behergelnék a másik felét.”
Obama jöhet, Orbán nem
A fanfiction egyik vitatott aspektusa, hogy a fantáziáknak érdemesebb-e inkább korlátot szabni, ha valaki valós személyekben (és nem az általuk alakított karakterekben) gondolkozik, főleg egy olyan kis országban, mint a miénk.
Lilyana elmondása szerint náluk egyszer komoly moderátori vitát generált, amikor valaki egy Orbán Viktor–Robert Fico slash-sel próbálkozott: végül az iromány törlése mellett döntöttek személyiségi jogi aggodalmak miatt. Nyugaton ezzel nem feltétlenül ilyen finnyásak, például kultusza van a Barack Obama-slashnek is, de talán nem meglepő módon például a Putyin–Trump párosítás is sokakat megihletett az utóbbi időben.
Persze a játékhoz hozzátartozik, hogy amit a híres és fontos emberekről „valójában” tudunk, nem sokkal kevésbé fikcionális, mint az efféle képzelgések. Az Atlantic egyenesen a politika fanfictionizálódásáról írt, a fiúcsapatos slash-ek rajongóinak gyakori indoklása pedig így szól: „ezeket a figurákat eleve a mi szórakoztatásunkra alkották meg, azt csinálunk velük, amit akarunk”. Nemrég egy amerikai humorista bestseller-listákra került egy néhány óra alatt részegen összedobott, Donald Trump és egy liftesfiú szerelméről szóló fantáziával, amelynek ugyan nincs köze a fanfiction-szcénához, de jelzi a műfaj popkulturális jelenlétét.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
