Kicsit jobb lett a világ legszomorúbb jegesmedvéjének

Rövid időre kiszabadult a kuangcsoui Grandview bevásárlóközpontban élő Pizza, a világ legszomorúbbjának tartott jegesmedve.

  • hvg.hu hvg.hu
Kicsit jobb lett a világ legszomorúbb jegesmedvéjének

Az állatot nemrég abban az óceánáriumban helyezték el, ahol született, a tervek szerint azonban hamarosan újra visszaviszik a plázába, amint elkészülnek a kifutója felújításával.

Peter Li, a Humane Society International (HSI) szakértője közleményben üdvözölte Pizza költözésének hírét, de hangsúlyozta: a szervezet kéri a beltéri állatkertet, hogy ne tegyék újra közszemlére a jegesmedvét. „Semmiféle felújítás nem tehet megfelelő élettérré egy bevásárlóközpontot egy ilyen állat számára. Kegyetlenség és szívtelenség lenne visszaküldeni” – mondta Li, aki szerint lehetséges, hogy a mostani költözésnek köze van Pizza hanyatló állapotához. A HSI egy másik munkatársa október végén arról beszélt, hogy a jegesmedve frusztrált, rossz a közérzete, és a szellemi hanyatlás jelei mutatkoznak rajta.

Az állatkert vezetése azt nem közölte, meddig tart Pizza kifutójának renoválásra, és hogy mire terjed ki, így nem lehet tudni, hogy megpróbálják-e növelni a területét vagy élhetőbbé tenni az állat számára.

És bár a jegesmedve napjai most talán kicsit kellemesebben telnek – legalább a szabad levegőn lehet –, a Grandview-ban kiállított többi állat, a belugák, rozmárok, farkasok és sarki rókák helyzete továbbra sem javult.

Egyre rosszabb állapotban van a világ legszomorúbb jegesmedvéje

A szellemi hanyatlás jelei mutatkoznak a világ legszomorúbb jegesmedvéjén.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.