szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az volt a halálos betegségben szenvedő kisfiú utolsó kívánsága, hogy találkozhasson a Mikulással.

A Tennessee államban lévő Knoxville egyik lakója, Eric Schmitt-Matzen nagy, természetes fehér szakálla és termete miatt az egyik helyi ügyeletes Mikulás. Egy kórházi ápoló ismerőse hívta fel az idős férfit, aki mikor máskor, mint december 6-án született. A beszélgetés során elhangzott, hogy „van itt egy nagyon beteg kisfiú, aki szeretne találkozni a Mikulással" - írja  az USA Today.

 

A Mikulás negyed óra múlva máris a kórházban volt, és mindenkit arra kért, hogy menjen ki a szobából.

„Azt mondják, meg fogok halni – idézte a kisfiú szavait Schmitt-Matzen. A beszélgetés során a kisfiú megkérdezte, hova fog kerülni a halál után, illetve honnan fogja tudni, hogy odaért-e. Erre a nagyszakállú azt mondta, hogy odaát mondja azt, hogy a Mikulás első számú segítője, és akkor be fogják engedni.

Erre a kisfiú megölelte a Mikulást, és utolsó szavaival azt kérdezte: „Mikulás, tudsz nekem segíteni?” – De mire Schmitt-Matzen válaszolhatott volna neki, a kisfiú meghalt a karjaiban.

Schmitt-Matzen bevallása szerint rengeteget sírt ezután, és három napig teljesen kiborult. A férfi azóta is kapja, főként a Facebookon, a hálálkodó és köszönetnyilvánító kommenteket, és üzeneteket.

 

 

„Ki kellett küldenem az édesanyát, hogy a gyerek meg tudjon halni"

Ők azok az emberek, akik a legkeményebb helyzetbe jutott családokkal, a legnehezebb percekben is ott vannak. Szolgálat, mások segítése: ez az életük. Akkor boldogok, ha jót tehetnek. A Tábitha gyermekhospice négy nővérét kérdeztünk a mindennapjaikról.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Orbán influenzaoltással indította a napot

Orbán influenzaoltással indította a napot

A látogatók előtt támadtak rá medvék egy állatkerti dolgozóra Sanghajban

A látogatók előtt támadtak rá medvék egy állatkerti dolgozóra Sanghajban

19 perc alatt feltöltött telefon, vezeték nélkül: új gyorstöltéssel állt elő a Xiaomi

19 perc alatt feltöltött telefon, vezeték nélkül: új gyorstöltéssel állt elő a Xiaomi