A rendőrség és a gyámügy is rászállt Hujber Ferencékre

Az utóbbi időben meglehetősen furcsán megnyilvánuló színésztől akár el is vehetik a gyermekeit, a felesége hívta rá a rendőröket – írja a Hot magazin.

  • hvg.hu
A rendőrség és a gyámügy is rászállt Hujber Ferencékre

A Hot magazin Hujber feleségének nagybátyjára, Tasnádi Péter vállalkozóra hivatkozik, aki szerint a színész ugyan nem veri a családját, "mást viszont megtesz" – írja a Blikk. "Feri olyanokat mondott a gyerekeknek, hogy szegények azonnal sírni kezdtek; az édesanyjuk alig tudta őket megnyugtatni, hogy nincs semmi baj" – számolt be Tasnádi.

Hujber ellen kényszerítés vádjával folyik eljárás jelenleg, szabadlábon védekezhet. Felesége, Cynthia fordult a rendőrséghez, de azt nem lehet tudni, mire kényszerítette őt a színész.

A magazin Facebook-oldala szerint a gyámügy is rászállt a házaspárra, így az utóbbi időben igen furcsán viselkedő Hujbertől akár el is vehetik a hét-, illetve két és féléves gyerekeket.

Hujber Ferenc: Az lesz a sírkövemen, hogy elment a kék majom

Hujber Ferenc Hujber Ferencet játssza a bemutató előtt álló Negyvenen vagyok one-man show-ban. A téma a saját élete, az összes karakter ő maga. Arról beszélgettünk a színésszel, nem volt-e már elege magából, hogyan néz vissza a Bulvár Feri-s időszakra, és lenne-e újra kék majom.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.