Tudjuk (és ha elfelejtenénk, a hírek emlékeztetnek rá), hogy a jelszó nem örökre szól, rendszeresen cserélni kell, mégis túl sokszor képtelenek vagyunk megtenni. Sőt tudjuk azt is, hogy léteznek jelszókezelő programok amelyek megkönnyítenék a dolgunkat, és biztonságban lennénk, de nagy eséllyel ezeket sem használjuk.

A jelszócsere tipikusan az a feladat, amelyet meg kell tenni, de nem tűnik sürgetőnek, és mi szeretünk halogatni. Hiszen a jelszavunk biztonságosan működik, megváltoztatni pedig időbe és energiába telik. Amivel persze egy szép kis csapdába navigáljuk magunkat. A halogatás témáját TED-előadásban is feldolgozó Margaret Heffernan szerint attól, hogy nem foglalkozunk egy problémával, esetleg ki is húzzuk a gondjaink, feladataink listájáról, csak sokkal valószínűbbé tesszük a katasztrófát, amelytől tartunk. A feladat kikerülésével átmenetileg megkönnyebbülhetünk, de hosszú távon csak felnagyítjuk a gondjainkat, ettől az egész még borzalmasabb lesz. Attól, hogy nem veszünk róla tudomást, nyilván még nem oldódik meg, csak időt adunk neki, hogy még nagyobbra nőjön. Talán akkorára, hogy már meg sem kíséreljük a megoldását.

A halogatásunknak sok oka lehet. A jelszómódosításnál – bár gyakran emlékeztetnek minket a problémára – egyszerűen nem érezzük a valós veszélyt. Szakértők szerint áldozattá kell válnunk ahhoz, hogy elveszítsük a legyőzhetetlenségünk illúzióját. Heffernan szerint azért halogatjuk az ehhez hasonló feladatokat, mert unalmasak, és nem kecsegtetnek semmilyen jutalommal. Értelemszerűen, ha valahol felsejlik a jutalom – a feladat szórakoztató, hasznosnak érezzük magunkat tőle – akkor könnyebben nekiveselkedünk. Ebben a kontextusban a szakember szerint a jelszóváltoztatás olyan, mint a fogmosás: egy olyan megelőző cselekvés, amelyet csak akkor teszünk meg, ha rutinná vált, ha már gondolkodás nélkül csináljuk. Az alternatíva pedig mindig rosszabb: fogorvos vagy hackelés – mind a kettőt érdemes elkerülni.