A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Egy 17 éves brit lány csak egyik helyről szeretett volna eljutni a másikra, de a vonatúton két férfi is odament hozzá.
A 17 éves lányt először akkor kezdte el zaklatni egy férfi, amikor felszállt a Newquay-ből Plymouth-ba tartó vonatra. Előbb segített neki a csomagjait cipelni, de később beült mellé, majd viszonylag gyorsan rátért a lényegre, és megkérdezte a lánytól, hogy szeretne-e egy csókot. Miután a lány visszautasította, csiklandozni kezdte, majd megpróbálta elvenni a mobilját.
Nem sokkal később egy másik férfi is odament a lányhoz, aki elmondta neki, hogy mi történt vele, erre a férfi megcsókolta, és fogdosni kezdte őt, és magát is.
A hatóságok most szemtanúkat keresnek. A rendőrök szerint sokkoló, ami történt.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.