Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az esetet körülbelül 50 ezer ember látta.
A Burning Man fesztiválon hagyomány, hogy elégetnek egy fából készült, 12 méter magas, ember formájú szobrot.
Szombat este a 41 éves Aaron Joel Mitchell átjutott a biztonsági őrökön, és a lángok közé rohant.
A férfit súlyos égési sérülésekkel vitték kórházba, vasárnap hajnalban meghalt. Rengeteg fotó készült róla, mivel az esetet körülbelül 50 ezer ember látta. A tanúk szakemberek segítségét vehetik igénybe, hogy megpróbálják feldolgozni a traumát.
A rendőrség szerint a férfi nem ivott a baleset előtt, de még várják a toxikológiai vizsgálat eredményét. Az egyik rendőr elmondta, nem tudják, hogy a férfi tette szándékos volt-e, vagy kábítószer hatása alatt állt – írja az nme.com.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.