Több hollywoodi filmpremiert is töröltek a Kaliforniában pusztító tűzvészek miatt
A stúdiók sorban jelentik be a halasztásokat.
A stúdiók sorban jelentik be a halasztásokat.
Harmincezer embert kellett evakuálni a lángok elől, több hollywoodi sztár otthona is veszélyben van.
Tűz volt egy budapesti szállóépület egyik szobájában vasárnap délután, rövid időre kétszázötven embernek kellett elhagynia az épületet, de senki nem sérült meg.
A nyolcemeletes plázában sokan voltak, amikor tűz ütött ki egy étteremben. Az emberek a tetőre menekültek.
A tűzoltók sikeresen eloltották a lángokat.
További kettőt pedig életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
A személyzet gyors beavatkozása segített elkerülni a nagyobb bajt.
Nyolc alkalommal hívták őket egyedül élő idősekhez, akik nem adtak magukról életjelet, vagy elestek és nem tudtak felkelni.
A tavaly december 24-i 196-hoz képest idén 354-szer kellett intézkedniük a tűzoltóknak.
Két ember az arcán és a kezén égett meg a tűzben.
Nem sérült meg komolyabban senki, de a tűz mindkét otthonban nagy kárt tett.
Az erős szél nehezíti az összehordott hulladék oltását a Nyugati pályaudvarról kivezető sínek mellett.
A tűzoltás még napokig is eltarthat.
Egyelőre nem tudják, mi okozta a detonációt.
A 82-es kilométerszelvénynél, Füle térségében, a lepsényi pihenőhely közelében.
A mosoda helyreállításáig Szegedtől messze mossák a Klinikai Központ egészségügyi textíliáit.
A tűzoltók poroltóval fékezték meg az elektromos berendezési helyiségben felcsapó lángokat.
A felforrósodott kémény okozott tüzet a 90 éves épületben.
A 34 éves nő bosszút akart állni, de nem gondolta, hogy ekkora tüzet okoz, amely átterjed a többi ott parkoló autóra is.
Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik.
A Rogán Antal elleni szankciók kapcsán nyilatkozott a HVG-nek Heim Péter, aki tíz évvel ezelőtt maga is felkerült egy hasonló listára.
A főpolgármester a demokrácia melletti “következetes kiállását” is megköszönte a távozó amerikai nagykövetnek.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.