A svédek kiszámolták, elbírják-e a Télapó szánját a háztetők

Ha minden gyereknek visz ajándékot a világon, akkor sajnos nem.

  • MTI MTI
A svédek kiszámolták, elbírják-e a Télapó szánját a háztetők

Karácsony 2017

Mindig mindenki várja, miközben persze tudja, hogy előtte majd még rohan, vásárol, főz, közben a munkahelyén évet zár, és még a céges partikra is el kellene menni - tiszta őrület. Ám eközben minden tudja azt is, hogy történjen bármi, maradjon befejezetlen bármilyen munka, az ünnep estéje mindenképpen eljön, és vele együtt a lassítás is, minden és mindenki lenyugszik kissé, ez pedig jó. Mi azt reméljük, lesz idejük olvasni is kicsit. Például az ünnepre készült cikkeinket, a 2017-et felidéző, esetleg már a 2018-ra készülő írásainkat.

A svéd háztetőknek el kell bírniuk, amint Télapó ajándékokkal teli szánjával landol rajtuk karácsony este, hacsak nem próbál meg túlságosan sok ajándékot vinni - számolták ki az észak-európai ország mérnökei.

Egy pocakos Télapó maximum 150 kilogrammot nyomhat, rénszarvasa és szánja körülbelül egy tonnát - kalkulálták a szakemberek, akik úgy vélték, hogy mintegy 50 kilogrammnyi ajándék elfér még a szánon.

A svéd építési előírások szerint ezt a súlyt egy jól megépített háztetőnek el kell bírnia, sőt, még a landolás erejéből keletkező 50 százalékkal több extra nyomást, valamint a háztetőn lévő félméternyi havat is - magyarázta Thomas Lecher építész.

Ám a Télapó a világon kétmilliárd gyermeknek visz ajándékot zsákjában, ami legkevesebb 200 ezer tonnányi súlyt jelent, ha egyetlen úttal akarja eljuttatni azokat.

Egy ilyen típusú nyomást azonban a svéd háztetők sem bírnának ki

- hangsúlyozta Lecher.