Botox miatt zártak ki egy tucat tevét a hagyományos szaúdi tevefesztivál szépségversenyéről

A vetélkedőben, ahol a zsűri az ajkak, a pofa, a fej és a térd mérete alapján bírálja el az előttük felvonuló patásokat, egy tucatnyi állat volt, amelyeket a gazdáik botoxinjekcióval akartak még vonzóbbá tenni.

  • MTI
Botox miatt zártak ki egy tucat tevét a hagyományos szaúdi tevefesztivál szépségversenyéről

"A teve Szaúd-Arábia szimbolikus állata. Régen azért gondoztuk, mert szükségünk volt rá, ma hobbiból" – magyarázta Favzan al-Madi, a zsűri elnöke.

Az egy hónapon át tartó tevefesztivál idén a távoli sivatagból a főváros mellé költözött, a kormány állandó épületet emelt a főbb műsorszámoknak, a versenyeknek és a bemutatóknak, amelyek nyerteseit összesen 213 millió riálnyi (14,4 milliárd forint) díj várja.

A fesztiválon büfék és ajándékboltok mellett állatsimogató is látogatható, benne a legmagasabb és a legalacsonyabb teve, életnagyságú homok teveszobrokat állítanak ki a múzeumban, meg lehet kóstolni a tevetejet, és megérinteni a teveszőr textíliákat. Planetárium mutatja be, hogy járták be a sivatagot tevéikkel az arabok a csillagok állásától vezetve.

(képünk illusztráció)

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.