Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Ismét belehúztak a névadásra készülő szülők, szebbnél szebb, kreatívabbnál kreatívabb nevekkel szerették volna gazdagítani a magyar utónévtárat. Az akadémia illetékes szakemberei azonban ismét közbeszóltak.
Ha valakiben új név iránti igény fogalmazódik meg, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete dönt arról, hogy az új utónév eléggé megfelel-e a közízlés szabályainak.
Januárban összesen 25 névötletről döntöttek, és a kiszórt nevek között természetesen most is voltak gyöngyszemek.
Nem lehet a magyar kisfiúkat Manolónak, Zanotnak és Ménroth-nak elnevezni. Dévidnek, Aristnak, Theodore-nak, a Bályezitetnek, Kaitnak, Zanódnak, Dorientnek, Jutának, Thiágónak sem. Sőt, a Dzseggert és a Lucifert is kirostálták.
A lányok nem kaphatják a Zaya, Lorien, Lacina vagy Gevien nevet sem – írja a Magyar Nemzet. A jövőben sem lesznek itthon Jessica, Jenifer, Vivienne, Betty vagy Tiffani nevű kislányok.
Érdekes módon a Katus sem nyert jóváhagyást, ahogy a XIX. századi német irodalom halálos szirénjét megidéző Lorelei sem.
Azoknak a szülőknek, akik új keresztnevet szeretnének bejegyeztetni, érdemes figyelembe venni azt, hogy nem kérelmezhetnek olyan nevet, „amely hangzásában, jelentésében a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben vélhetően káros lehet, amely miatt például csúfolhatják, kiközösíthetik”.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.