szerző:
MTI

A színésznő azt mondta, hogy nem pártpolitikában akar részt venni, hanem kifejezetten a korrupció ellen szeretne küzdeni.

Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence egy évre hátat fordít Hollywoodnak, és filmezés helyett azért dolgozik majd, hogy a fiatalok aktívabban politizáljanak.

A világ legjobban megfizetett filmcsillaga már most is tagja a Represent.US nonprofit szervezet vezetőségének David O. Russell rendezővel együtt, akivel több filmet forgatott.

A szervezet célja a politikai korrupció megszüntetése és korrupcióellenes törvények elfogadtatása – írta hétfőn a BBC News.

A színésznő legújabb filmje, a Vörös veréb bemutatója előtt beszélt terveiről. Azt mondta: a jövő évben szabadságolja magát, és a Represent.US szervezetben kampányol majd azért, hogy a fiatalok helyi szinten vegyenek részt a politikában. Hangsúlyozta, hogy nem a pártpolitikában akar részt venni, hanem kifejezetten a korrupció ellen akar küzdeni, hogy segítsen a demokrácia megerősítésében.

A Vörös veréb című kémfilmet március 1-jétől játsszák a magyar mozik. A produkcióban Joel Edgerton, Charlotte Rampling, Jeremy Irons és Joely Richardson is szerepel.

Lawrence már korábban is ismert volt politikai aktivizmusáról. 2015-ben ő volt az első hollywoodi színésznő, aki nyíltan szóvá tette, hogy Hollywoodban mennyivel kevesebbet keresnek a színésznők.

Januárban Cameron Diaz és Adele társaságában részt vett Los Angelesben a nők egyenjogúságáért és jogaiért rendezett felvonuláson.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!